11.rész: A levél

Sziasztok! Először is elnézést szeretnék kérni, hogy ennyit csúsztam ezzel a résszel, de nem volt időm. Remélem tetszeni fog nektek! Ha gondoljátok iratkozzatok fel, kommenteljetek, vagy épp ami jól esik. Kellemes olvasást! :)

----------------------------------------------------------------------------------------

Kora reggel keltem. Lehetett olyan 5 óra. Egy pólóban és egy rövidnadrágban, kócos fejjel mászkáltam a házunkban fel és le. Meguntam és visszamentem a szobámba.  Az ágyamban fekve gondolkodtam és néztem a plafont. Belegondoltam abba, hogy tegnap mi történt. Jó érzés volt egy kicsit nem Tobyra gondolni.  Kopogtak az ajtómon.

- Kate! – szólított meg egy hang, ami olyan volt, mint Carolé.

- Gyere be! –mondtam és nyílt az ajtó. Carol lépett be a szobámba.

- Nem akarsz sétálni egyet? – kérdezte és leült mellém.

- Éppen van kedvem, szóval öltözök, mielőtt elmenne. 

- Baj van Kate? – kérdezte és megfogta a kezem. Próbáltam leplezni a bajom, ami valójában csak a tegnap este volt, mivel nem tudtam, hogy mi van. Magamba voltam zuhanva. Jó érzés volt, hogy törődik valaki velem ebbe a helyzetben.

- Dehogy. Miért lenne? – kérdeztem és felnevettem. Igaz, hogy amit mondtam nem volt őszinte, de nem akartam, hogy bárki is tudomást szerezzen a tegnap este történtekről.  

- Nem úgy nézel ki, mint akinek nincsen gondja. Biztos nincs semmi?- kérdezte és komoly tekintettel nézett rám. Tudtam, hogy bíznom kéne Carolban, mivel olyan, mint anya, vagy épp apa, nekik mondanám el elsőnek, de nem lehet, mert már valószínűleg meghaltak. Hülye voltam és szerelmes, mikor ahelyett, hogy felkeresem a szüleim Tobyval voltam. Hihetetlenül szégyellem magam. Egyik percben még azon siránkozok, hogy milyen gyötrelmes az életem és, hogy milyen nehéz a szerelem, de a másik percben leesik, hogy a szüleimet és a testvéremet sohasem láthatom többé. És lehet, hogy ők nincsenek ilyen helyzetben. Lehet, hogy boldogan élnek egy olyan helyen, mint én, de lehet, hogy nekik is kínok közt kellett meghalniuk és most valahol elrohadt bőrrel, szakadt, ruhákban, büdösen, agresszív zombiként kóborolnak a világunkban. Miközben mélyen elmerültem a gondolataimban Carol meredt tekintettel bámult rám. Úgy tűnt, látja rajtam, hogy baj van.

- Carol, ha baj lenne, elmondanám. Menjünk sétálni! – álltam fel. Belehazudtam annak az embernek a szemébe, akit a legjobban tisztelek. Carol anyám helyett is anyám. Törődik velem. Ha rossz napom van, felvidít, meghallgat és segít megoldani a kisebb gondokat. Kifelé menet összefutottam Jessievel.

- Kate! Csak meg akartam köszönni, amit tettél értem. – mondta és a kezembe nyomott egy bonbont. Nagyon ritka mostanság édességet találni. Nem akartam elfogadni.

- Köszönöm, de nem fogadhatom el. –mondtam és visszaadtam a bonbont, ami egyébként karamellás csokis volt. Pont a kedvencem.

- Kérlek, fogadd el. A kezdetek óta magamnál tartom. Ez apám utolsó ajándéka. Ne sérts meg Kate.

- Köszönöm. – mondtam és átöleltem. Igaz, hogy az iránta érzett gyűlöletem egyre enyhül, de mikor látom, mindig beugrik az, hogy az ő hibája az, hogy most nem vagyok együtt Tobyval. Kiértünk a kapun. Carol arról beszélt, hogy valami nem stimmel a városunkban. Igen. Lassan már város, ként tekintettünk a 7 házból álló elkerített területünkre. Furcsa dolgokat vesz észre. Nem mondta, hogy miket, de furcsa dolgokat, ami sose jó.

- Mire gondolsz? – kérdeztem, de mielőtt válaszolhatott a semmiből hirtelen egy kóborló tűnt fel. Meg ragadta Carolt és leterítette a földre. Hirtelen feltűnt még két járkáló. Szerencsémre sikerült megölnöm őket, mielőtt közelebb jöhettek volna. Miközben lelőttem a két fenevadat Carol a földön fekve harcolt, az őt megtámadó kóborlóval. Neki estem a rothadónak. Késemet elsőnek a hátába majd a fejébe szúrtam. Fegyvert nem mertem használni, mivel annyira még nem lövök jól. Carol remegett a félelemtől. Felsegítettem és visszamentünk a táborba. Rick és Carl volt az őrtoronyba. Amint megláttak minket Carl lefutott és kinyitotta a kaput. Carol kimerülve esett be. Aki az udvaron volt odarohant. Felsegítettük és bevittük a házba. Míg a többiek vízért, ételért és a ködszerért mentek, én leültettem a kanapéra és betakartam. Carol nincs hozzászokva ehhez a helyzethez. Általában, míg mi vadászunk ő itthon tesz-vesz. Utoljára akkor volt a kapukon kívül, mikor ide érkeztünk a házhoz. Érthető a megrémültsége, mivel elszokott ettől a látványtól. Az utolsó támadásunknál is a házban volt, a „húgommal” Judittal. Leültem a kis fotelbe a kandalló elé. Megvártam, míg a többiek ide érnek. Bámultam Carolt és egyszer csak észrevettem a hajában valamit. Egy kisebb papír fecni volt. Egy kisebb szöveg állt rajta.

„Ha jót akarsz magadnak, menekülj el a házból”

Nem tudtam, hogy ezt az erdőben szerezhette, vagy pedig a városunkban van valaki, aki nem szívleli Carolt. Arra gondoltam, hogy körbe megyek a házaknál és azzal az indokkal, hogy aláírást gyűjtök a következő ház megépítse érdekében, hogy ugye ki lenne benne és, hogy támogatják-e az ötletet. Mielőtt cselekedtem volna Rickhez fordultam tanácsot kérni.

- Rick! Beszélnünk kell! –rángattam el Maggitől. – Figyelj. Tudom, hogy mostanában nem igazán voltam aktív a közösség életében és ezt nagyon sajnálom, de ígérem, hogy ezt most jóváteszem.

- Kate! Mi a baj? – vágott közbe.

- Ugye Carol megsérült és mikor lefektettem a kanapéra egy papír fecnit vettem észre a hajában, amire az volt írva, hogy ha jót akar, elmenekül a házból. Arra gondoltam, hogy lehet, valaki a városon belül szórakozik és, hogy kiderítsem, hogy belső emberrel van-e dolgunk, aláírásokat gyűjtök. – magyaráztam Ricknek. Nem tudom mennyire értette, mert ha ideges vagyok, össze-vissza beszélek.

- Úgy gondolod, hogy kézírás alapján ki tudod deríteni, hogy ki írta ezt? – kérdezte mire hevesen bólogatni kezdtem. –Nézd! Én bele megyek, de mi van, ha külsőssel van dolgunk? –kérdezte.

- Semmi. Szimplán jobban kell figyelnünk és több őrtornyot kell állítanunk. – mondtam és már rohantam is megszerezni az aláírásokat. Végig mentem minden házon. A házam felé vettem az irányt, mikor hirtelen Cody jött belém. Mennyei illata volt. Ritka ez mostanság. Olyan volt, mintha parfüm lenne rajta. Rám nézett, de arra se méltatott, hogy bocsánatot kérjen, amiért nekem jött. Bementem a házba, lerohantam a szobámba és nem várt meglepetés fogadott, mikor leültem az asztalomhoz. Az asztal felületére vérrel ez volt felírva.

„Ne nyomozz, mert úgyis meghalsz”

Riadtan álltam fel és rohantam fel az emeletre. Daryl volt, akinek elsőnek szóltam. Lerángattam a szobámba. Elsőnek azt hitte, hogy szivatom, de nem. Bárcsak szivatnám. A szobámba értünk, mikor ő is megpillantott a feliratot. Azonnal megfogta a legközelebbi rongyot és letörölte.

-Ne foglalkozz vele, biztos valaki szivat téged. – mondta és átölelt. Megnyugtatott és magamra hagyott. Visszaültem az asztalomhoz és neki láttam a kézírások és a levél egyeztetésének. Egyik kézírás sem egyezett. De vajon akkor ki állhat a levelek mögött? Közöltem Rickel, hogy külsős emberrel van dolgunk. Egyet értettünk abban, hogy már a mai napon elkezdjük építeni a 3 őrtornyot. Egyet délre, nyugatra és keletre. Ebben a helyzetben a védelem a legfontosabb. Carolhoz vettem az irányt, hogy elmondjam neki, mit találta a hajában és mi volt felírva az íróasztalomra. Nem volt jobban. Leverten feküdt a kanapén. Nem akartam még jobban megterhelni, így végül nem mondtam el neki.

10. rész: Segítő kéz.

Egész éjszaka sírtam. Annak örültem volna a legjobban, ha ez a beszélgetés nem történik meg. A szobám sarkában voltam összekuporodva és úgy sírtam, mint egy 5 éves a játékárért, csak itt épp nem egy játékot vesztettem el, hanem azt akit szeretek, azaz szerettem. A bőgésemet Daryl hallotta meg és befutotta szobámba.
- Mi a baj törpe? - kérdezte és leguggolt mellém.
- Beszéltem Tobyval és azt se tudta miről beszélek. - meséltem neki szipogva.
- Mi az, hogy nem tudta? - kérdezte ártatlan fejjel.
- Ahogy mondom. Nem tudta. -mondtam neki és hozzábújtam.
- Ne sírj! Nem érdemes, ilyen hülye gyerek miatt síni. - nyugtatott és átölelt. Nagyon jól esett. A tudat, hogy volt egy ember akire mindig számíthatok és akinek mindent elmondhatok felemelő érzés volt. Meg nyugodtam és lefeküdtem aludni. Daryl kiment a szobámból és becsukta az ajtóm. Másnap reggel nem igazán akartam kikászálódni az ágyamból. Carol jött be felkelteni, mivel kaptunk egy kisebb támadást. Felhúztam a nadrágom húztam egy felsőt és a fegyveremet megfogva kirohantam. Láttam, hogy egyre többen lesznek. Nekiestem a rothadóknak és teljes erőmből ütöttem és kaszaboltam őket. Jessie elesett és egy kóborló közeledett felé. Láttam, hogy tehetetlen és nincs fegyvere. Hirtelen arra gondoltam, hogy hagyom had változzon át, de nem voltam bunkó, így úgy döntöttem megtámadom a kóborlót aki majdnem elkapta Jessiet. Egy nagyobb nyomi volt, nem átlagos, de nem is különleges. Inkább csak kimondottan erős. Nem találtam el a fejét elsőnek, de másodszorra sikerült. Jessie még mindig a földön feküdt. Lenéztem rá és a kezemet nyújtottam. Először nem értette a gesztus, mert azért mégis csak utálom őt és mégis segítek neki. Igazából hagytam volna, de átgondoltam és ha nem segítek akkor lehet, hogy kitagadnak. Végül megfogta a kezem és felsegítettem. Mikor felállt nem hallottam a kóborló morgás miatt, hogy mit mond,de ha jól olvastam le a szájáról azt mondta, hogy köszönöm. Megfordultam és tovább kaszaboltam a zombikat. Egynek véletlenül felvágtam a hasát és ezáltal kiömlöttek a belei. Nem volt szép látvány, de már semminek számított. Levertük a csordát. Szerencsére nem keletkeztek károk, így csak a testrészeket kellett elégetnünk.

Portyázni indultunk. Kellett a benzin, mivel az élelmet kisebb városokból szerezzük amik a házunktól elég messze vannak. Sőt. Nagyon messze. Az erdő közepén voltunk, mikor hirtelen avarzörgést hallottunk. Megálltunk. Előre léptem, hogy megnézzem, hogy mi folyik itt. Hirtelen egy kóborló esett nekem. Mielőtt megharaphatott volna egy fiú lépett elő és leszúrta. Egy szőke hajú kék szemű fiú lépett elő. Fehér pólója csupa vér. Egy krémszínű rövidnadrágban volt ami szintén csupa vér. A szemébe egyből beleszerettem. Reméltem hogy velünk tart.
- Szia! - köszöntem neki kedvesen. - Köszönöm! - köszöntem meg neki, hogy megmentette az életem.
- Semmiség. - mondta mély hangon és rám mosolygott. Rick és a többiek fegyvert fogtak rá. A srác letette a fegyverét és feltette a kezét. Én nem fogam rá fegyvert, végig a szemébe néztem és kis híján, már kínos helyzetbe hoztam szegényt a bámulásommal.
- Ki vagy? -kérdezte Rick a fiútól.
- A nevem Cody. -mondta és ránk mosolygott.
- Honnan jöttél? - kérdezte tőle Daryl.
- Hát...az erdőből? - monda és felnevetett.
- Van csapatod? - kérdezte tőle Carl.
- Volt. Tegnap, még volt. - mondta és kissé szomorú fejet vágott.
- Mi történt velük? - kérdeztem őt érdeklődve.
- Megtámadtak minket. - mondta szomorúan. Nem faggattuk többet. Vele együtt indultunk tovább. Út közben bele futottunk egy falkába. Szerencsénkre el tudtunk előlük rejtőzni és nem vettek észre. Az első kis városnál találtunk pár autót és bennük benzint. Vissza felé, már azokkal mentünk. Hazaértünk. Kinyitották a kapukat. A kocsikkal leálltunk oldalra és kiszálltunk. A mi házunkban volt még hely, így hozzánk be tudott költözni.

Vacsoránál mindenki érdeklődve hallgatta Cody történetét. Megtudtuk róla, hogy 21 éves. Azt is, hogy New Yorkból jött és eddig a családjával volt és a barátaival. Kedves fiúnak tünt. És nagyon megkedveltem. Igaz, hogy nem ismerem túl sok ideje, de eddig szimpatikus.
- Cody mivel új vagy köreinkben, ezért be szeretném neked mutatni a többieket. - mondta Rick és egyesével bemutatott minket. Mikor hozzám ért rák vörös lettem. Tobyn látszott, hogy féltékeny. Bevallom tetszett, de nem tudott érdekelni. Ő cseszte el.

Takarodónál én mutattam meg neki a szobáját.
- Amúgy szimpatikus a társaság? -kérdeztem tőle kedvesen.
- Aranyos mindenki. Főleg te. - mondta és rám mosolygott. Hihetetlenül zavarba jöttem. Erre nem tudtam mit mondani szóval csak visszamosolyogtam rák vörös fejjel. A szobája elé érve elbúcsúztunk.
- Jó éjt Kate! - mondta és hirtelen közeledni kezdett. Előbb megölelt, aztán megcsókolt. Vissza csókoltam.
- Jó éjt Cody! Aludj jól. - mondtam neki és bementem a szobámba. Nem is gondoltam Tobyra az elmúlt 1 órában. És rájöttem, hogy már nem is érdekel.

9. rész:A kétely

Mikor el ültem mellőle eléggé meg lepődött. Rick elmondta nekünk, hogy holnap mit fogunk csinálni. Szerencsémre a kertet kaptam, azon belül is a virágos kertet. Reggel felkeltem, hajat mostam, lefürödtem fürdés közben támadt egy ötletem. Ha már úgyis egy erdőben vagyunk vághatnánk ki fákat és csinálhatnánk plusz házakat, hogy ne kelljen egy házban nyomorogni.  Kimentem az udvarra. Csupa rom volt minden. Este nem tűnt, ilyen lepukkantnak. Nekiláttam a virágok helyrehozatalának. Nem volt nagy feladat, szóval hamar végeztem. Bementem és leültem. Carl jött le a lépcsőn és leült mellém.

- Mi a baj Kate? - kérdezte.

- Toby és Jessie. - válaszoltam és lehajtottam a fejem. Úgy éreztem nem éppen Carl az akinek el kellene mondanom ezeket a dolgokat, mert ezt ő még nem értené.

- Mi van Tobyval? Apa is mondta, hogy bajod van és, hogy ne piszkáljalak.

- Carl, te sose piszkálsz. - elmosolyodtam és megöleltem. 

- Jó, de Daryl sajnál téged és én is na meg apa meg Carol meg mindenki. Szóval legyél boldog jó? Lehet, hogy 14 éves vagyok, de ezeket értem. - Mikor kimondta, hogy 14 éves kicsit szégyelltem magam, mert azt hittem, hogy 12 éves.
- Daryl? Neki nem szokása. - mondtam és felnevettem. Daryl egyébként egy nagyon kedves ember volt. Igaz az elején nem bírtam, mert mogorva volt velem, de aztán rájöttem, hogy ő ilyen. Amióta éjszakások voltunk nem beszéltünk és mondhatni már hiányzott. Épp az erdőből jöttek, mivel vadászni is kell valakinek. Odarohantam hozzájuk.
- Sziasztok! Ma mit eszünk? - kérdeztem mosolyogva.
- Találtunk a közelben egy tanyát. Malacokkal, tyúkokkal. Volt egy öreg bácsi is, de ő nem élte túl. -mondta Rick.
- Mi az, hogy nem élte túl? - lépett mellém Jessie és buta képet vágott.
- Jessie. Aki gyenge nem éli túl. Idefele jövet egy kisebb hordába ütköztünk. Meghalt. - regélte Daryl flegmán és lekezelően. Talán azért tudtam vele megbeszélni ezeket a dolgokat, mert ő utálta még rajtam kívűl a szöszit.
- Daryl. Én sem voltam erős. És mégis túléltem. És téged elnézve, te se lehettél egy erős személyiség az elején. - vágott vissza Jess és sarkon fordult. Darylen látszott az, hogy ideges. Érthető volt. A helyében már rég a zabálók közé löktem volna. Toby egész nap ki se mozdult. Benn ült a házba és vagy olvasott, vagy egy pontot nézett. Mikor Jessie felé közeledett természetesen boldog lett és nyitott. Megcsókolta megölelte. Nem is zavartatták magukat.

A fákat elkezdtük kivágni. A környező városokban, ha találtunk barkácsboltot elhoztunk mindent. Szépen lassan haladtunk. Igaz, hogy csak vastagabb lécekből álltak a házak, de a célnak megfeleltek. A szigetelést tapétával oldottuk meg, amit szintén boltokból hoztunk. 1 hónap alatt 2 ház készült el. Az egyik az enyém Carolé és Darylé. A másik pedig Rick Carlé és Judité lett. A földszint osztott volt. Egy konyha, egy fürdő ( a kádakat és a csapokat volt a legnehezebb beszerezni) egy kisebb étkező és egy nappali. Nem emelettel, hanem pincével oldottuk meg a szobák létrehozatalát. Igaz, hogy sötét volt, de csak aludni mentünk oda le. A világítást gyertyával és befőttes üveggel oldottam meg. A szobámba egy ágy és egy asztal volt, na meg ugye egy éjjeli szekrény és egy nagy szekrény. A többiek szobája ugyanígy. Eleinte ez a pincés megoldás nem vállt be mert omlott a plafon, de aztán kitámasztottuk lécekkel és abbamaradt az omlás. Jessie egyre türelmetlenebb volt a háza terén. Ő egy olyan házat akart ami különleges és emeletes. Nem értette meg, hogy nem tudjuk megcsinálni. Minél hamarabb be akart költözni a házába. Kibírhatatlan volt.

Egyik este kiültem a teraszra és néztem a csillagokat. Egyszer csak egy alak takarta el őket. Toby volt az.
- Szia leülhetek? -kérdezte és leült a mellettem lévő székre.
- Megtetted. - mondtam és rámosolyodtam.
- Miért nem beszélünk mostanság? - kérdezte. Ezt a mondatot szerintem ő se gondolta komolyan. Összejött egy lánnyal miközben én ott voltam neki.
- Ez komoly kérdés? - válaszoltam a kérdésemmel. Úgy éreztem, hogy flegma vagyok, de ebben az esetben nem érdekelt.
- Teljesen. Attól, hogy nem vagyunk együtt még beszélhetünk nem? - kérdezte és felnevetett. Szerintem nem volt vicces. Sőt. Inkább a képébe nevettem volna és bementem volna, de ez olyan filmbe illő, szóval nem tettem.
- Toby. Tisztába vagy vele, hogy megcsaltál? -kérdeztem.
- Nem csaltalak meg. Te távolodtál el tőlem. Azt hittem utálsz és ez miatt nem beszélünk, na meg ezt úgy is vettem, hogy nem beszélünk,hogy szakítottunk. - regélte nekem. Nem hitem el neki.
- Persze. Mert ugye én bújtam ágyba Jessievel azon az éjszakán amikor megtámadtak minket nem igaz? Toby ne te legyél felháborodva a semmi miatt. Én konkrétan harcoltam a zabálók ellen, míg ti tudja isten mit csináltatok ott fent. - mondtam és felálltam.
- Kate! -állított meg.
- Igen? - válaszoltam flegmán.
- Nekem az lenne a kérdésem, hogy mit láttál, mert nem történt semmi. - mondta. Kicsi meglepődtem mikor ezt megkérdezte.
- Téged és őt az ágyunkban. Ő melltartóban te meg bokszerban. - mikor ezt kimondtam furcsán nézett rám.
- Hogy? - kérdezte.
- Jól hallottad. -mondtam és bementem a házba.

8. rész: Az új lány

Kint ültem a kertben. Igaz, hogy nem láttam ki a kapukon kívülre, de megnyugtatott, már az a tudat is, hogy végre biztonságban érezhettem magam egy olyan környezetben, ahol jól is érzem magam. A kertben helyrehoztuk a kisebb károkat, mint például a veteményesben a letaposott részeket, illetve eltüntettük a gazt és az elrohadt növényeket. A fiúk a kerítés köré éles dolgokat tettek (bele állították a földbe) amik általában hegyesre faragott hosszabb botok voltak. Az üvegházakban találtunk pár gyümölcsfát, amik igazán jól jöttek. Apropó. Mikor elbontottuk a pajtát találtunk pár kóborlót, amit kicsit furcsálltunk, mivel úgy tűnt érintetlen a terület. Az egyik zabáló nyakában volt egy tábla „Kérlek vigyázz a házamra és a kertemre”. Azt gondoltuk, hogy egykor ő lehetett a tulajdonos, így neki tartottunk temetést mivel, ha azt nézzük az ő adott nekünk menedéket.

Sikerült helyreállítani a kertet is.  Már minden a helyén volt, mikor hirtelen dörömbölést hallottunk a kapu felöl. Rick, Daryl, Gleen, Michael, Toby és Abraham odarohant a kapuhoz. Kezükben a fegyverekkel kinyitották és beengedték a dörömbölő lányt. Egy szőke hajú lányt pillantottunk meg. Ruhája egy pizsi lehetett, vagy valami olyasmi. A kétségbeesés és az ijedség látszott az arcán. Utána nem jött kóborló, szóval nem értettük a riadtságát. Befutott a kapun. Már majdnem a háznál volt, amikor egyszer csak elesett. Hirtelen sírni kezdett. Én és Meggie odafutottunk hozzá, hogy felsegítsük és be vigyük a házba. A fürdőszobát céloztuk meg elsőként. Igaz, hogy nem folyt a csapból meleg víz, de mi ezt megoldottuk, úgy hogy a közeli patakból merített vizet felmelegítettük és ez által nem kellett hideg vízben fürödnünk.  Lemosdattuk a lányt. Adtunk neki egy tiszta ruhát. Nem nagyon tudtunk vele beszélni, mivel még mindig sírt. Bevezettük az egyik szobába, ahol még volt egy plusz ágy és lefektettük, hogy had pihenhessen. Sahsa őrködött a szoba előtt, míg én benn maradtam vele. Eddig nem nagyon gondolkodtam, az elmúlt hónapokon, de most sikerült. Belegondoltam, hogy a családom miatt keltem útra, de végül nem mentem el hozzájuk. Belegondoltam abba is, hogy lett egy olyan ember az életemben, akiben 100%-ban megbízhatok. Sokat gondoltam persze a családomra is és arra is, hogy ők most hol lehetnek. Vajon élnek még, vagy már meg haltak? Ezt sajnos nem tudtam. Csak reménykedhettem. Hirtelen Toby jött be a szobába.

-Jól vagy? – kérdezte és megölelt.

-Azt hiszem igen. –mondtam és visszaöleltem.

- Nem úgy nezel ki, mint aki jól van, olyan sápadt, vagy mint ez a szoba. – mondta aggódó tekintettel. Amikor Toby velem volt sohasem gondoltam másra, csak arra az álmomra. Egyébként a szoba fehér volt. Szóval ezért mondta Toby, hogy sápadt vagyok, bár mondhatta volna, hogy fehér vagy, mint a fal, de ez most furán jött ki.

- Nem vagy jól? – kérdezte még ugyanazzal az aggódó tekintettel.

- De, csak gondolkodtam. – válaszoltam Tobynak aki furcsa fejet vágott. Leült mellém.

- Mégis miről? – kérdezte és elmosolyodott. Fehér fogai megint megvillantak és természetesen megint zavarba jöttem, szóval a fehér arcom pirossá vált. Szuper.

- A családomról. Belegondoltam abba, hogy miattuk jöttem el Trozwoodból, de mikor találkoztunk, már nem mentem utánuk. Hiányoznak. Nagyon.

- Életem! Szerelmem! Én mindig itt leszek neked és szeretlek. – mondta Toby és megcsókolt. Furcsálltam, hogy azt mondta, hogy szeret. Eddig a pillanatig sohasem mondta. Csókunkat hirtelen az eddig síró lány törte meg.

- Am.. Bocs, hogy zavarok, de én is itt vagyok. –Nevette el magát a lány.

- Ne haragudj, csak tudod mi.. – magyarázkodtam.

- Ne! Hagyjuk! A nevem Jessie – köszönöm, hogy befogadtatok.

- Semmiség. –Mondta Toby és a lányra mosolygott. Jessie vörös lett. Ekkor, már tudtam, hogy vigyáznom kell vele.

- Szerintem menjünk le. Nem ártana bemutatkozni a többeknek sem. – törtem meg a pillanatot és cinikusan rámosolyodtam. Lementünk a lépcsőn. Nem hallottuk, hogy kiabálnak nekünk. Míg mi fent voltunk akadt egy kis probléma. Egy kisebb falka közelítette meg a házat, volt pár zabáló, aki eljutott a kapuig, de levertük a támadást. Carol készített nekünk vacsorát. Asztalhoz ültünk. Furcsa érzés volt. Amióta elkezdődött nem ültem asztalnál. Olyanok voltunk, mint egy nagycsalád.

- Szasztok! A nevem Jessie Merson. Floridából jöttem. A családomból mindenkit elvesztettem. Egy ideig autóval jöttem, aztán lerobbantam itt a közelben. Egy csapat rothadó követett az erdőn keresztül.

- Nem láttuk, hogy utánad jött volna valami is. – mondta Michonne gyanakvó tekintettel.

- Mert futottam és lehagytam. – mondta és elmosolyodott. Miközben beszélt egyértelműen Tobyt nézte. Elöntött a féltékenység. Legszívesebben megtéptem volna. Egyfolytában jó pofizott meg nyávogott. Közel voltam hozzá, hogy átváltoztassam, de nem tettem, már csak a csapat miatt sem.

- Ki hol alszik? – kérdezte Jessie.

- Mindenki a saját szobájában. – válaszoltam kissé flegmán. Igaz, próbáltam kedves lenni, de nem ment.

- Oh értem. Vannak őrök? Az sose árt. –mondta és felnevetett.

- Igen ma Kate és Daryl a beosztott. – felelte Rick és rám nézett, majd Darylre

- Rendben. En most elteszem magam holnapra. Valaki megmutatná a szobámat? Például Toby? – kérdezte nyávogós hangon. Amikor ezt kimondta azt, hittem megölöm. Rick látta rajtam, hogy ideges vagyok. Megkért engem és Darylt, hogy váltsuk le Michaelt és Abrahamot. Toby természetesen felkísérte Jessiet a szobába, amiben aludt. Míg kiértünk a kapuhoz én és Daryl beszélgettünk.

- Ne legyél ideges. – mondta és rám nézett.

- Ennyire látszik? – kérdeztem

- Nem, de én észreveszem azt, ha valaki féltékeny. –mondta és kinevetett.

- Nem vagyok féltékeny! – mondtam neki felháborodva.

- Én meg nem vagyok vak. Kate Toby szeret. Nem fog egy ilyen ri***c miatt elhagyni téged. Rendben? – nyugtatott.

- Nem vagyok féltékeny és egyébként is tudom, hogy Toby szeret. Ma mondta. – meséltem neki akaratosan.

- Jó jó. Én csak mondtam. –mondta és összenevettünk. Az egész éjszaka jó hangulatban telt. Persze volt mikor le kellett lőnünk egy-egy zabálót, de ettől függetlenül elég vidám volt a hangulat. Hajnali 3-kor váltottak minket, szóval bementünk a házba. Felmentünk a lépcsőn és elváltunk. A szobánk felé vettem az irányt. Mikor beléptem az ajtón azt hittem, megállt a szívem. Mintha villám csapott volna belém olyan érzésem volt. Az ágyunkban feküdt Toby és mellette Jessie. Jessie egy szál melltartóban aludt, Toby pedig ha jól láttam alsóban. Ez volt az a pillanat, amikor elegem lett. Kiszaladtam a szobából lekuporodtam a folyosó végén és sírni kezdtem. Gleen és Maggie szobája előtt voltam. Hirtelen Maggie jött ki a szobából és leguggolt mellém.

- Mi a baj? Kate! Ne sírj! Nyugi! – nyugtatott, de nem használt. – Gyere, menjünk le. – felsegített és lementünk.  Nem tudtam abbahagyni a sírást. Hirtelen Rick futott be a házba.

- Segítsetek! – kiabált fel és visszafutott. Szerencsére mindenki felkelt. Kimentünk és láttuk, hogy áttörték a kaput. Minden erőnkel küzdöttünk a zabálók ellen. Olyan volt, mintha egyre többen lettek volna. A kaszabolás egész jól ment. Úgy tűnt, hogy ha ideges, vagyok könnyebben és gondolkodás nélkül meg tudok ölni mindenkit. Hirtelen megláttam Tobyt és Jessiet kiszaladni a házból. Jessie a teraszon várt Carlal és Judittal. Aggódva nézte végig azt, ahogyan mi harcolunk. Szerencsére kivédtük a támadást. Visszamentünk a házba. Leültünk a nappaliban.

- Holnap első dolgunk lesz helyreállítani a károkat. Senki se aludjon. Hamarosan 6 óra és jön fel a nap. – míg Rick prédikált én szótlanul ültem. Toby leült mellém és meg akarta fogni a kezem, de én elhúztam és átültem Carol mellé.

7. rész: Az új esély

Hihetetlen egy álom volt. Nem is emlékeztem, hogy elaludtam. Kiszálltam az autóból és nagy meglepetésünkre egy nagyobb tábortűzet láttunk, körülötte nem ült senki. A tűz mögött egy ház állt. 

- Ketten idekint őrködjenek! Én és Toby körülnézünk odabent! - kiabálta Rick 

- Ne! - kiabáltam Ricknek - én is szeretnék menni.

- Te vigyázz a tesóidra. - Mikor ezt kimondta nagyot néztem. Először is hol vannak a tesóim? Judittra és Carlra gondolt? Ők nem is a tesóim ember! Egyáltalán miért viselkedsz úgy, mint az apám. Kérdések hada kavargott bennem. Legszívesebben leütöttem volna Ricket, de nem tettem, mert valahol jól esett, hogy félt engem. Mindenesetre szót fogadtam és kint maradtam a kicsikkel. Maggie lépett oda hozzám.

- Jól vagy? - kérdezte

- Igen, csak furcsállom, hogy Rick úgy viselkedik, mint az apám. - mesélem neki.

- Nyugodj meg. Rick mindenkivel így van. - nyugtatott, de valahogy nem ment neki.

- Mindenkinek azt mondja, hogy vigyázz a testvéreidre? - kérdeztem tőle kissé flegmán

- Nem, de még fiatal vagy és nagyon félt téged. - mondta kedvesen. Meggie egy nagyon aranyos lány volt. Rickék csapatából talán ő áll hozzám a legközelebb. 21 éves volt és olyan tapasztalt volt, mint régebben az anyám. Na, jó ez most rossz hasonlat volt, de lényegtelen. Míg mi kint vártunk, Rick és Toby odabent voltak. Hirtelen üvöltés hallatszott.

- Áááááá! - kiabált Toby

- Segítek! - kiabált Rick. Ezek után csend lett. Nem tudtuk, hogy mi történt odabent. Ismét ideges lettem. Olyan volt mintha újraélném az álmom, amit semmi féle képpen nem akarok átélni még egyszer. Igaz, hogy álmodta, de olyan élethűnek tűnt. Az izgalom és a félelem együttese járta át  testem. A lában reszketett. Judittot Carol kivette a kezemből, mert kis híján kiejtettem a kezemből. Hirtelen Toby lépett ki az ajtón. Rá 1 pillanatra Rick is ott termett. 

- A ház tiszta, de a termeszek lassan megeszik, így nem biztonságos és tovább kell mennünk. 

- Találtatok odabent valamit? - kérdeztem

- Nem. Max 2 rothadót, ha az számít valaminek. - válaszolta Toby és megölelt. A csapatban 3 pár volt. Green és Meggie Abraham és Rozita, na meg ugye én és Toby <3

Megbeszéltük, hogy megyünk 1 mérföldet és, ha nem találunk semmi menedéket felhuzzuk a sátramat. 

Már Texast közelíthettük meg, mikor letelt az az egy mérföld. Megálltunk. 

- Kettéválunk, és itt találkozunk egy óra múlva, ha valaki nem ér vissza várunk még 1 órát és indulunk. -mondta Rick  - Kate te a gyerekekkel itt maradsz, és itt marad veled még Michonne és Gleen is. - mondta Rick, mire megint kiakadtam.

- Rick miért viselkedsz, úgy velem mintha a lányod lennék. - kérdeztem, de nem válaszolt, hanem elment. Láttam, ahogyan az erdőbe távolodik. Lassan már csak egy pontot láttam, s nem mást. 

- Gleen? Te Meggie, hogyan találkoztatok? -kérdeztem őt érdeklődően.

- Még akkor, amikor a farmjukon voltunk. - mondta boldogan. 

- Onnan miért jöttetek el? - kérdeztem 

- Megtámadtak minket, voltak vagy 100-an, vagy még többen. - mondta nekem és lesütötte a fejét. 

- Carl ne menj el! -Mondta Michonne mikor látta, hogy Carl el akar menni. Igen. Be az erdőbe. 

- Miért ne mehetnék? - kérdezte Carl flegmán és lekezelő tekintettel nézett rám és a többiekre. 

- Azért mert apád azt mondta. Fogadj neki szót! - förmedtem rá.

- Te csak ne mond meg nekem, hogy mit tegyek és mit ne. Amióta itt vagy, csak a rossz történt velünk. El kellett hagynunk a börtönt, el kellett hagynunk a házat. Még mi fog jönni? Meg fognak harapni, vagy mi a szar? - üvöltözött velem Carl. Nem gondoltam, hogy egy ilyen kis gyerekben ennyi erő lehet. 

- Hogy beszélsz? - förmedt rá Gleen. Erre nem válaszolt, csak leült és sírni kezdett. Úgy éreztem oda kellene mennem hozzá meg vigasztalni, hát így tettem. 

- Carl.....Ne haragudj...Én nem akartam, hogy azt érezd, hogy második vagy. -Dadogtam egy 12 éves gyereknek. Én sem vagyok százas.

- Senki, sem mondta, hogy haragszom. Ebben a világban már úgyis mindegy nem? -kérdezte

- Nem. -mondtam és megöleltem.

Már egy óra eltelt azóta, hogy Rickkék elmentek. Tudtuk, hogy bármelyik percben megérkezhetnek. Először Tobyék jelentek meg utána pedig Rick és a többiek. 

- Van egy ház egy tisztáson. Biztonságosnak tűnik. - mondta Toby 

- Mi is találtunk egy házat. 3 emelettel. Mindenkinek lehetne külön szobája. - mondta Rick. Úgy tűnt mintha versenyeznének, hogy épp ki miben jobb. Furák voltak. 

- Szerintem biztosabb lenne, ha egy sima házban élnénk. Először is nem olyan feltűnő és még lehet otthonos is. ha jól felosztjuk a szobákat, elférünk. - mondtam. A többek helyeselték az ötlete, így a Tobyék által talált ház felé vettük az irányt. 

- Toby ez csodaszép! - mondtam. A ház egy érintetlen helyen állt. Növények, üvegházak egy pince virágoskert. Ez a látvány megnyugtató volt. Első dolgunk a kerítések felállítása lett. Lebontottuk a hátsó pajtát és annak a léceiből egy vastagabb kerítést készítettünk. A szobákat úgy osztottuk fel, hogy a párok és a gyerekek könnyen elférhessenek. Tudtuk, hogy mindig van két őr, így lett egy őrszoba is. Jól berendezkedtünk, de vajon meddig mehet ez így? 

6. rész: Halál közeli élmény

Kiszálltunk az autóból, de Tobyt nem találtam. Rickhez rohantam és rángatni kezdtem idegességemben.

- Hol van Toby? Rick azonnal válaszolj! - kérleltem idegességembe. Azt hittem, hogy megáll a szívem, mikor láttam, hogy abban a kocsiban, amiben Tobyék ültek vér csöpög és egy ember fekszik benne. Azonnal odaszaladtam. Láttam, hogy Tobyt megharapták. Tudtam, hogy mi fog következni, de nem tudtam a tudattal együtt élni. Nem akartam nélküle átélni ezt az egészet. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar el fogom őt veszíteni. Az ölemben tartottam Tobyt. Könnyeim az arcára csöppentek. Sírtam, de tudtam, hogy Tobynak így jobb lesz. Fehér virágos blúzomat beterítette a vér. Toby fekete piros inge tűzpirossá változott. Láttam, hogy Toby nem félt a haláltól. Ekkor is lehetett látni szemében a boldogságot, de ez egyszer csak megszűnt. Sötétkék szemei hirtelen becsukódtak. A kezét még az én kezemben éreztem, de már tudtam, hogy nincs bennük erő. Meg kellett volna, abban a percben ölnöm mikor meghalt, hogy ne láthassam őt zombiként.

Már 3 órája ott ültem Toby mellett. Kezemben tartottam. Nem engedtem el. Nem voltam rá képes. Hirtelen láttam, hogy a keze megmozdul és szemei kinyitódnak. Már nem csodaszép kék volt, hanem inkább sötétzöld igaz, hogy még mindig hasonlított a kék szemére. Hirtelen felült. Csodálkoztam, hogy meg tudta tenni. A többi kóborló nem tudott felállni, de ó valamiért mégis. Nem rontott nekem. Csak állt velem szemben. Bőre színe nem változott. Nem sápadt el, mint az általában ilyenkor. Hirtelen olyan dolognak lehettünk tanúi amit még a vírus kitörése óta nem tapasztalhattunk. Toby megszólalt. Már zombi volt, de megszólalt. Azt hittem, hogy kiszaladok a világból. Láttam ahogyan közeledik felém. Éreztem ahogyan megölel. Nem volt semmilyen szaga. Toby szaga volt (ha van ilyen, bár inkább illatra hasonlítanám) és nem észleltem semmilyen változást. Míg én és Toby öleltük egymást a többiek ledöbbenve álltak és nézték a történéseket. hirtelen egy kéz húzott el Tobytól.

- Ne öleld meg lehet, hogy a teste fertőző! -kiabált rám Rick. Úgy viselkedett, mintha az apám lenne. Meg is értem. 

- Rick! Ő a barátom! Meghalt, de él! Érted? Ez egy csoda! - Regéltem Ricknek és elengedett. Éreztem, hogy félt. 

- Toby mégis hogyan élhetsz? - kérdezte tőle Carl.

- Fogalmam sincs, de nagyon jó érzés. Igaz, hogy vannak dolgok amik kiestek, de azt tudom, hogy ti kik vagytok, na meg azt, hogy én, de azt, hogy honnan jöttem azt elmondthatná valaki. - mondta és hangosan felnevetett. 

- Azt majd később. - mondta Daryl. - most meg kell, hogy nézzük, hogy a közelben van-e valami használható. -mondta és kettéváltunk. 

Én Tobyval maradtam a kocsiknál. Valakinek vigyázni is kellett a holminkra. Toby fura volt. Nevetett,de néha olyan volt, mintha eltorzulna a hangja. 

- Elmeséled? -kérdezte érdekes hangon és felnevetett. A nevetést hirtelen morgás váltotta fel. A böre hirtelen olyan lett mint egy több hónapos rántott hús amit kint hagytunk az asztalon. A szeme zöldről sárgára változott. Hirtelen felém jött. Nekem támadt. Mikor már egy hajszál választott el hirtelen felébredtem. Teljes mértékben meg voltam róla győződve, hogy nem álmodtam és mégis. A kocsiban voltam és Michonne keltett, hogy ki kéne szállni, mert indulunk a füst felé.

5. rész: A nem várt meglepetés

Sziasztook! Meghoztam nektek az 5. részt :) Ebben a részben már megmutatkozik Toby és Kate kapcsolata. Remélem tetszeni fog! Igaz, hogy kicsit rövidebbre sikeredett, mint a megszokott, de hát most, így jött ki :))) Kellemes olvasást! 

( Véleményeket kommentbe kérném, iratkozzatok fel ami jól esik :* ) 

Szép napra ébredtünk, kora reggel Toby és én kimentünk az erdőbe. Ahhoz képest, hogy milyen körülmények között voltunk egymásba szerettünk. Igaz féltünk, hogy elveszítjük egymást és ez a beszélgetésünkben is megmutatkozott.

- Toby? - néztem rá kedvesen. Mikor rám nézett, olyan volt mintha a szívemben valami elpattant volna, éreztem, ahogy megfogja a kezem és mélyen a szemembe néz. Csodaszép kék szemeiben tükröződött a nap sugara. Melegség öntött el és ebben a pillanatban éreztem, hogy biztonságban vagyok.

- Igen? - kérdezte. Tekintete kis híján összefonódott az enyémmel. 

- Ha valami történne, velem mit tennél? - kérdeztem őt félénken. Szemébe néztem és szememből könny gördült. 

- Hogy mit tennék? Mennék utánad. - Mondta és elmosolyodott. Fehér fogai megvillantak. Ekkor éreztem, hogy zavarban vagyok, de nem tudtam mit tenni, megérte.

- És ha megharapnak és átváltozok? - kérdeztem tőle, de mielőtt választ adott volna megcsókolt. Ennél jobb érzést még soha sem tapasztaltam. Ahogy egyre közeledett és mikor ajkaink egymáshoz értek. Leírhatatlan milyen érzés. Csókunk megszakadt. Egy zabáló közelített felénk. Tudtuk, hogy nincs nálunk fegyver, így rohanni kezdtünk. Beértünk a házba. 

- Rick! Zabáló! - kiabáltam neki és nekiment. Hirtelen egyre többen lettek. Már mindenki harcolt a kóborlók ellen. (így hívták őket Rickék) Fejek és egyéb testrészek repkedtek mindenfelé. Judit Rick kislánya és Carl velem volt mindvégig. Mi védtük az autót a többiek pedig a ház előtt harcoltak a zabálókkal. Az a rész ahol Tobyval álltunk vérben úszott. A fáknak az ágaira volt, hogy belek tekeredtek. Egy zombi közelített felénk. Beültünk a kocsiba. A zabáló egyre közeledett. Hiába lőtte Daryl a nyomit nem esett össze. Hirtelen Michonne jelent meg. Levágta a zabáló fejét. Ennek következtében az ablakot beterítette a vér. Nem láttuk mi folyik odakint. Hirtelen mindenki a kocsiknál termedet. Mielőtt a kocsihoz jöttek volna, páran beszaladtak a házba pár doboznyi kajáért és innivalóért. Hoztak pokrócokat illetve a sátramat, amit még az elején pakoltam be induláskor. Otthagytuk azt a házat, ami a nyugalmat jelenthette volna nekünk. Letakarítottuk az ablakot és láttuk, hogy a zombik utánunk jönnek. A 66-os úton mentünk. Mázlinkra azt már valaki megtisztította. De vajon ki? 

Továbbhaladva az úton észrevettük, hogy a közelben valahol ég a tűz, mivel füstöt láttunk. A füst irányába vettük az irányt. 

- Michonne! Ugye mindenki túlélte? - kérdeztem tőle meglehetősen idegesen. 

- Nem. - Válaszolt röviden és komor tekintettel. - Elvesztettünk 2 embert. 

- Michonne kérlek, mond azt, hogy nem Tobyt! - ekkor sírva fakadtam.

- Nem. - Válaszolt szigorú fejjel. - Jake és Miley eltűnt. Később megjelentek, de már nem voltak emberek. Megkönnyebbültem, mégis sírtam. Miley közel állt hozzám. Jó barátok lettünk ez alatt a kis idő alatt, viszont nem tudtam, hogy Jakkel kavar. Sajnáltam Taylort. Ő egy másik kocsiban ült. 3 autóval indultunk útnak a füst felé. Nem tudtunk, hogy mi vár ránk. 

Megközelítettük azt a helyet ahonnan a füst eredt. Mikor odaértünk nem várt meglepetés fogadott minket. 

4. rész: A nagy csapat

Sziasztok! Meghoztam nektek a 4. részt! Ebbe a részbe már beépülnek a The walking dead szereplői is. Remélem tetszeni fog:) Kellemes olvasást! (Véleményeket kommentbe kérném, iratkozzatok fel illetve osszátok meg az oldalt, előre is köszönöm)

Az éjszaka folyamán egy kisebb horda közelítette meg a házunkat, de nem láttak meg minket hála jó istennek. A horda elmenetele után, már nem tudtunk visszaaludni. Elmondtam a fiúknak a tervet és azt is, hogy merről támadunk. Bezártuk a házat és elindultunk. A teraszon hagytam egy levelet, amiben leírtam, hogy itt mi  lakunk, és ha megvárnak, megegyezhetünk arról, hogy itt maradnak. Elindultunk. Út közben is meg kellett ölnünk pár zabálót, de ennek ellenére épségben odaértünk. Láttuk, hogy egy nem túl biztonságos helyen vannak. Michael megmutatta, hogy hol vannak a vezetők házai, illetve kabinjai. Megmutatta a rabok helyét és minden olyan helyet, ahol valamilyen munkálat folyik. Észrevettük, hogy egy fegyveres őr van, ezért elhatároztuk, hogy megpróbálunk kimenteni pár embert az egyik konténerből.

Sikerült átjutnunk a kerítésen. Sikeresen eljutottunk a konténerig anélkül, hogy észrevehettek volna minket. Az őr fel alá sétálgatott, néha a konténerre nézett. Hirtelen leült. Ekkor éltünk a lehetőséggel és odaosontunk a konténer ajtajához, Ebben a konténerben 4-en voltak. Sendy, Miley, Taylor és Jake. Kimentettük őket és úgy döntöttek velünk tartanak. Michael kivezette őket az erdőbe. Én és Toby a többeket is kiengedtük. Michael visszajött és Toby kísérte ki az újonnan kiszabadított foglyokat. Az utolsó konténernél voltunk, Ebben hatan tartózkodtak, de ebből már csak 1 ember élt, aki nem volt más, mint Michael felesége. Visszamentünk az erdőbe. Toby, már ott várt minket Sendyvel, Mileyval, Taylorral és Jakkel. A többiek mire odaértünk elindultak Kalifornia felé. Hiába mentettük ki őket, ha a vesztükbe rohannak. Elindultunk a házunk felé. Körülbelül 2 km-ert gyalogoltunk mire visszaértünk. A ház érintetlen volt, így nyugodt szívvel mehettünk be. Tüzet raktunk és leültünk a kandalló elé. -Sendy ti, hogy kerültetek be abba a konténerbe? - kérdeztem tőle kedvesen. Sendy egy félénk lány volt. Lehetett látni, hogy nem egy merész és magabiztos ember, szőke fürtjei a szemébe lógtak. Ruhája  viszonylag tiszta volt. Lehetett látni, hogy nagyon félt és azt is, hogy nem értette mi is folyik itt. - New Yorkból jöttünk. Mikor az első lényeket megláttuk azonnal elhagytuk a várost. Igyekeztünk nyugat felé jönni, de mikor beértünk az államba megtámadtak minket, azaz engem és Mileyt. - mesélte lelkesen és mosolygós arccal. - Taylor? Ti, hogy kerültetek oda? - kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel. Taylor egy gót lány volt. Csendes és mégis vad. Barátjával Jakkel kerültek oda. - Én és Jake azt hittük kedves emberek. És úgymond belesétáltunk a vesztünkbe. - mesélte elkeseredetten és unott fejjel. Bár, ami azt illeti nem tudtam eldönteni, hogy most ilyen alapból, vagy tényleg flegma velem.

2 hete voltunk egy csapat. Elegen voltunk ahhoz, hogy megóvjuk a házunkat. Egy nap új vendégek érkeztek hozzánk. Rick és csapata kért tőlünk némi ételt. Megismerkedtünk mindenkivel. Elmesélték nekünk, hogy hogyan vészelték át ezt az egészet. Nagyon meglepődtünk, mivel egy baba is volt velük. - Rick, ez a bájos kislány a maga fia? - kérdeztem tőle kedvesen. - Igen. - Válaszolta röviden és elfordult. Úgy éreztem, hogy valami bántja és nem akartam tapintatlan lenni, de meg kellett kérdeznem, hogy mégis hol az anyja. -Rick! Ne haragudj, hogy megkérdezem, de hol a mamája a picinek? - kérdeztem kissé félénken csodálkozó tekintettel. Mielőtt Rick megszólalt volna Carl Rick fia válaszolt. - Mikor a börtönben voltunk anya megszülte Juditot, de ő nem élte túl. - mesélte nekünk szomorúan. Láttam, hogy Rick szeme könnybe lábad. Carl merev arccal mesélte nekünk a börtönben történteket. -Rick! Beszélhetnénk? - hívtam félre és elkezdtem a mondandóm. - Csak tanácsolni szeretném, hogy maradjunk együtt. A két csapat erősebb, így nagyobb annak az esélye, hogy túléljük. Lehetnénk ketten is vezetők. Te a te csapatodnak adod a feladatokat, én pedig az enyémnek. - regéltem neki. Szerintem kissé hadartam, de láttam, hogy érti, miről beszélek. - Ez nem rossz ötlet, bár szerintem az okosabb döntés lenne, ha egyenrangúan tekintenénk mindenkire. A vezető szerep nem arról szól, hogy irányítod az embereket, hanem arról, hogy felelősséget vállalsz emberek életéért. Döntéseket hozol. És ez az a dolog, amiben szerintem teljes mértékben egyet értünk. Az jó ötletetek bizonyul, amit mondasz. Mindketten vezetők leszünk és mindent megbeszélünk.

3. rész:Az idegen

 A visszapillantó tükörbe néztem és láttam, hogy az arcomon megjelentek a félelem jelei. Verejtékcseppek jelentek meg a homlokomon. Az arcom vörös volt, mint egy rózsa. Nem tudtam mit tegyek, mivel nem volt elég nagy a táskám ahhoz hogy, mindent bele tudjak tenni. A kezdetektől a kocsim volt a sátram a raktáram a búvóhelyem. Nem mertem kiszállni, mert sötét volt odakint. Elemésztett a félelem. Csak arra tudtam gondolni, hogy mi történhet, arra is gondoltam, hogy mi lenne, ha egy esetleges zombi támadásra kerülne sor. 1 fegyverem volt, az is a kesztyűtartóban. Kivettem és vártam. Vártam, hogy történjen valami, hogy jöjjön valaki, aki kiment. Hirtelen a távolból furcsa alakok jelentek meg. Élőszőr azt hittem emberek és, hogy sokan vannak és ez biztos pont lehet, ha velük megyek, mert minél többen vagyunk annál nagyobb az esély a túlélésre. Egyre közeledtek, de már nem voltam benne biztos, hogy ezek emberek. Minél közelebb lépkedtek az autómhoz annál biztosabban tudtam, hogy el kell bújnom, mert ezek nem emberi lények, hanem egy seregnyi zombi jelent meg előttem. Lebuktam. Kiszedtem a kesztyűtartóból a fegyveremet. Még életemben nem használtam. Igyekeztem minél lentebb ereszkedni az ülésemen. Végül már ott tartottam, hogy az ülés előtt voltam lekuporodva. Szerencsére nem láttam ki, mert ahhoz kicsi volt a hely, hogy úgy helyezkedhessek el, hogy ki is lássak. A fülemre kellett hagyatkoznom. Hallottam, ahogy morognak, ahogy neki csapódnak az autóhoz, mindent.

1 óra elteltével megszűntek a hangok. Sem morgást, sem dübörgést nem hallottam. Tudtam, hogy ameddig nem találok, valakit vagy valakiket nem lesznek nyugodt éjszakáim. A történtek után megpróbáltam elaludni. Szerencsémre sikerült. Reggel napsütésre ébredtem. Örültem, hogy ilyen jól indul a nap. Arra gondoltam, hogy a csorda már valószínű elérte Trozwoodot és már valószínűleg mindenki meghalt. Arra is gondoltam, hogy nem lehet több támadás, legalábbis nem hordában. Friss levegőre volt szükségem, így lehúztam az ablakot, amin nem láttam ki, mivel beterítette a vér és az egyéb maradványok. Mikor sikerült lehúznom nagyon megijedtem. Egy férfi állt a kocsim ajtaja előtt mintha arra várt volna, hogy felkeljek és közöljön velem valamit. De nem ezt történt. - Jó reggelt! - köszönt barátságosan. - Jó reggelt! Maga még is kicsoda??? - kérdeztem kócosan és meggyötört arccal.  - Elnézést, hogy meg ijesztettem. A nevem Toby Almond. Tegnap óta vagyok úton és túlélőket kerestem, na meg egy autót, ami működik. -mondta kissé félénken. Ez a fiú nagyon kedves volt. Éppen, hogy betölthette a 20-at. Izmos volt és igényes, már amennyire ebben a helyzetben lehet egy ember igényes. - Én is tegnap óta vagyok úton Elnézést a nem túl szívélyes fogadtatásért. Nem számítottam arra, hogy valakivel összefutok egy immáron fertőzött területen. Ami azt illeti nekem is autót kellene keresnem. Van egy rakat ennivalóm és innivalóm, amiket nem szívesen cipelek magammal. - meséltem neki kedvesen és kissé meglepetten. Kissé féltem tőle, nem tudhattam, hogy megbízhatok-e benne. - Mitől lett ilyen véres az autója? - kérdezte érdeklődően. - Tegnap sötétedéskor egy horda járt erre. Nem volt kellemes. Nyugodtan tegeződjünk, nem vagyok öreg! - mondtam neki és kissé meglepett volt. Tényleg öregnek nézek ki, vagy csak a levert fejem okozza ezt a látszatot? - Nem mondtam, hogy öreg lenne. Nem is gondoltam rá. Megkérdezhetem, hogy hány éves? - nézett rám mosolyogva. Fogai fehérek voltak, mint a hó. Fekete haja és kék szeme tetőzte az egészet. Tisztában voltam vele, hogy zavarban vagyok, így belenéztem a visszapillantó tükörbe, hogy nem-e lettem vérvörös. Nagyon tetszett nekem ez a fiú  -19 éves vagyok. mondtam és rámosolyogtam.

Már 1 hónap eltelt azóta, hogy találkoztunk. Nagyon megkedveltük egymást. Elmeséltük egymásnak, hogy hogyan keveredtünk el idáig és azt is, hogy merre akarjuk folytatni az utunkat. Meg tanultunk bánni a fegyverekkel és találtunk egy elhagyatott kis házat, ahová ideiglenesen letelepedhetünk, anélkül, hogy a kinti világból bármit észlelhetnénk. Természetesen volt, mikor pár nyomi (így neveztük el őket) megközelítette a házat, de mindig sikerült kivédeni a támadást. Egy közeli településen találtunk egy eldugott pincét. Ebben a pincében laktak páran, de valószínűleg éhen halhattak. 5-en voltak. 3 felnőtt és 2 gyerek. A felnőtteket nem volt nehéz megölni, de a gyerekeket nem bírtuk. Nem erő kérdése volt. Tudtuk, hogy erősebbek vagyunk náluk, de mégsem ment tudván, hogy gyerekek. Voltak fegyvereik. Amit tudtunk elhoztunk. Órát, fegyvert, pokrócot, késeket és minden olyan dolgot, ami nem volt a házunkban vagy pedig szükségünk volt rá. Mindenhová együtt mentünk, hogy nehogy bajunk essen. Teljes mértékben megbíztunk egymásba. Azt hittük minden a legnagyobb rendben lesz és ezt az egészet ketten át tudjuk vészelni. Egy nap portyázni indultunk. Mire visszaértünk egy kellemetlen meglepetés fogadott minket. A házunk előtt 2 nyomi próbált egy embert megölni. Lehetett látni, hogy a férfi fél és nem tud mit tenni. Odarohantunk segíteni. Toby lefogta az embert, én pedig megöltem a két zombit. Láttuk, hogy a férfi keze össze van kötve. Tudtuk, hogy ez nem jelent jót. - Köszönöm, hogy megmentettetek. Örökké hálás leszek. A nevem Michael Hilstings. Rab voltam és ezért van összekötve a kezem, csak, hogy értsétek mi történt. - mesélte nekünk kissé zaklatottan. Egy szőke hajú kék szemű meggyötört ember volt. Látszott rajta, hogy fogoly volt, mivel ápolatlan volt a ruhája és irtózatosan koszos. Az is látszott, hogy régen mosakodhatott mivel a bőre is csupa sár és verejték volt. Az utóbbi a futástól és a melegtől. - Miért tartottak fogva?? - kérdezte tőle Toby gyanakvóan. - Minden azon a napon kezdődött New Yorkban. Onnan jöttem. Már a kikötőben voltam, hogy rászállhassak az Angliába tartó hajóra, mikor ránk törtek. Nőket és gyerekeket öltek meg. Pár nőt fogságba ejtettek és minket, férfiakat pedig dolgoztattak, majd estére összekötötték a lábunkat és a kezünket. - És mégis hogyan szöktél el, ha össze volt kötve a lábad? - kérdeztem ugyanolyan gyanakvó tekintettel mikor Tobyt faggattam, hogy hogyan került oda a kocsimhoz. - Tegnap éjjel nem az elrablóink kötötték össze a lábunkat, hanem a feleségem. Lazán kötötte be direkt, hogy el tudjak, meneküli.  Ezt ők nem tudták. Megkért engem, hogy szökjek ki és soha nem menjek vissza. Megpróbáltam kiszabadítani a társaim is, de már nem volt időm. Elszaladtam. Utánam engedtek pár zabálót, de sikerült lehagynom őket kivéve ezt a kettőt. - A kezdetektől fogva ott voltál?  - kérdeztem tőle. Igazából eleinte nem hittem neki, de mikor láttam, hogy a kötél kimarta a kezét, többé már nem kételkedtem benne. - Igen. - válaszolta lihegve. Látszott, hogy meg volt rémülve és nem tudta mi folyt a kinti világban. - Veletek maradhatok, vagy tovább kell állnom? - kérdezte félénken. Nem engedhettük el. Attól féltünk, hogy visszamegy és tudomást ad rólunk az ottaniaknak. Velünk kellett, hogy maradjon. Adtunk neki egy külön szobát, ahol berendezkedhet magának. Egyelőre nem voltak bútorai így pokrócokat terítettünk le neki. Magára hagytuk és kimentünk Tobyval a teraszra. - Ha fogoly volt, akkor a fogva tartóinak lehetnek fegyverei is. Sok ember lehet ott, legyengülve éhen szomjan. Ki kell mentenünk őket minél előbb. - Kate ugye nem gondolod komolyan, hogy egy csapatnyi elmebeteg ellen tudnánk győzni. Vannak fegyvereik. Igen. Amiket nem fogunk tudni megszerezni és ezt te is nagyon jól tudod. Ha idáig eljött nem lehetnek messze. -Megyek beszélek vele, hogy merről jött. Ha miden jól megy holnap meg nézhetjük, hogy honnan is jött. Ma már nem indulunk el. Sötétedik. Egyikünknek őrt kell állnia a szobája előtt. - magyaráztam Tobynak aki kissé gondterhelt fejet vágott, ezt persze meg is értettem. Toby vállalta az őr szerepét én pedig a szobámba mentem és kigondoltam, hogy holnap hogyan legyenek a dolgok. Tudtam, hogy nehéz nap vár ránk. Így kicsit aludtam. Hajnali 3 körül leváltottam Tobyt, hogy pirkadatig ő is pihenhessen valamennyit. Biztosak voltunk abban, hogy nem győzhetünk ellenük, de terepszemlét attól még tarthatunk. 

2.rész: A veszély

Miután megmentettem a kislányt, csak arra tudtam gondolni, hogy ha ő itt van, itt lehetnek még a szülei is. Abban a kertben ahol rátaláltam volt egy ház. Bekopogtam. Egy szőke nő nyitott ajtót. Ruhája tiszta volt. Ebből arra tudtam következtetni, hogy még nem ölt. Vajon miért marad itt?  Vagy esetleg többen vannak? Ismét ott tartottam, hogy a kérdések elemésztették a gondolataimat. - Segíthetek valamiben? -kérdezte és ekkor a kislány odafutott hozzá és megölelte. - Jó napot! A nevem Kate Croc. - mutatkoztam be kissé félénken. -Miben segíthetek? -kérdezte érdeklődően. - A kislányáról lenne szó. Majdnem elkapta egy kóborló. Szerencsére időben ott voltam és mielőtt őt kapta el volna én kaptam el őt. - Mondtam és a nő kissé hülyén nézett rám. Olyan volt mint aki nem tudta miről is van szó. - Kóborló? Ne haragudjon de nem értem magát. Miféle kóborló próbálta elkapni a lányom? - A nő rémült volt, nagyon rémült. Beengedett a lakásába, hogy magyarázzam el neki mi folyik itt. Elmesélte, hogy most jöttek haza Európából mivel nyaralni voltak Olaszországban. Mindent elmondtam neki a kezdetektől mindeddig. -És maga hogy úszta meg? - A mai nap értek el ide. És itt is el fog terjedni a fertőzés. Az utolsó híreket már nem is tudom mikor kaptuk. Trozwoodban is egyre gyakrabban lesznek támadások. És pont az ilyen házak vannak legjobban veszélyeztetve mint a magáé. Megerősítetlen. Az én házam körbe van véve kerítéssel, így azon nem hatolhatnak át, hacsak....-Hacsak?-kérdezte idegesen Leila (időközben megtudtam, hogy is hívják. -Leila! Veszélyben vagytok. Ha bíztok bennem lakhatunk többen is nálam, de egy idő után már ez sem lesz biztonságos. - mondtam neki és láttam az arcán hogy megijedt. - És mi lesz ha tényleg ideérnek? Ha már mindenki átváltozott csak mi nem? Kate ameddig a lányom nincs biztonságban nem lehetek nyugodt! -mondta én pedig lehajtottam a fejem. Felálltam és az ablakhoz mentem. Láttam hogy egyre többen vannak odakint így ha nem most akkor soha nem jutunk át a házamba. -Sajnálom, hogy ezt kell mondanom,de senki sincs biztonságban. Át kell mennünk hozzám. Ott nagyobb biztonságban vagyunk, mint itt. Többen vagytok vagy csak te és a lányod? -kérdeztem kissé gyanakvóan. - Csak mi vagyunk. A férjem meghalt. Katona volt. - mikor ezt kimondta csak egyre tudtam gondolni. Ha katona volt akkor lehettek fegyverei is. - Leila minden fegyvert nagyobb kést és minden olyan dolgot amivel szembe lehet velük szállni el kell hogy hozzatok. -Összeszedtünk minden olyan dolgot amivel tényleg le lehet őket győzni. Konzerveket, egy nagyobb sátrat és nagyjából ugyanazokat a dolgokat mint amiket én beszereztem még a kezdeteknél. Kiértünk a ház elé. És ekkor láttam, hogy Trozwood már nem biztonságos. A házamnál leterítették a kerítést. Szerencsére a hátsó kapukat még nem torlaszolták el így ott be tudtunk menni. A ház még üres volt de hallottam hogy a zombik be akarnak törni. Már mindet összeszedtem. Leiláék a garázsnál vártak engem. Beszálltunk a kocsiba, kinyitottam a garázsajtót és hirtelen elözönlötték a kocsit a szörnyetegek. Olívia keservesen sírt. - Takard be Oli szemét! Ez nem lesz szép látvány! -Megvártam míg betakarta és ekkor rá tapostam az gázpedálra. Tényleg nem volt szép látvány. A zombik nekicsapódtak  a szélvédőnek. Minden csupa vér volt. Voltak helyek ahol egyéb testrészek voltak. Elhajtottam a házamtól és tudtam hová kell mennem. A testvérem James házához indultam. Pár nappal ezelőtt találkoztunk, és megbeszéltük, hogy nem hagyjuk el a várost csak ha ideértek. Odaértünk a házhoz. A garázs nyitva volt. Az ajtó úgyszintén. Elmentek. Csak ő maradt nekem, de már nincs itt. A szüleim Nebraskában élnek. Azt az államot már megfertőzte a kór. De ismervén Jamest ő oda indult. Így ha most elindulunk utána lehet esély arra hogy utolérjük őket. -Kate hova a francba viszel minket? Nem arról volt szó hogy csak ide jövünk? -kérdezte idegesen. -Nem...Változott a terv.... Nebraskába kell mennünk. -mondtam kissé megnyugodva. - Minek mennénk mi Nebraskába? Nincs ott senki aki ezt meg tudná oldani! Már meghaltak mind! Érted? Meghaltak! Semmi értelme! Ha itt maradunk lehet esély arra, hogy a katonaság erre jár! Kérlek! Állj meg! -kiabált velem. -Nem tehetem..Túl veszélyes lenne. Útközben biztos találunk olyan helyet ahol egy időre le telepedhetünk. Biztos találunk túlélőket is! – Hogy találnánk?! Állj meg! Kiszállunk! – Megálltam. Kiszálltak és elbúcsúztak tőlem. Elhajtottam és már én is kezdtem félni. Féltem mivel egyedül voltam ebben az egész mizériában. Át értem Nevadába. Igyekeztem kerülni az sztrádákat, mivel tudtam ott torlaszok lehetnek és ha jön egy horda ott kell hagyjak mindent az autómban és menekülnöm kell. Mellékutakon jutottam el a határig, ahol egy táblát láttam. Kissé megrémültem mivel vérrel volt felírva rá a felirat. Ez állt rajta: Fordulj vissza! Nem éri meg! Nem riadtam vissza és tovább mentem. Hirtelen leállt a motor. Megrémülten ültem az autómban nem tudtam mi tévő legyek. Ekkor megláttam valamit a távolban az úton. Egyre közeledett. Láttam, hogy egy horda egy hatalmas horda közelít felém.

1 rész: A kezdetek

 Nem is tudom hol kezdjem...Talán a legelején...Minden Kaliforniában kezdődött. Egy nyugodt napnak indult. Otthon ültem és tvt néztem. Minden a megszokott módon zajlott, addig a percig ameddig a tv-ben nem jelent meg hirtelen egy hír, miszerint egy újfajta járvány tört ki és elemésztette New York utcáit. Ahogy a hírekben fogalmaztak furcsa emberszerű lények jelentek meg és figyelmeztettek minket, hogy ha tehetjük ne menjünk NY.-ba mert veszélyes lehet és tovább terjedhet a fertőzés. Mivel nem utaltak konkrét "Lényekre" ezért úgy gondoltam rákeresek, hogy mi is folyik itt. A világhálót elözönlötték a hírek miszerint itt a vég és menekülnünk kell Európába mivel ott még nem tört ki a járvány. De hogy milyen járvány? Minden oldal másképp írta le őket. Vannak akik csak szörnyetegeknek nevezik őket de vannak akik különböző beceneveket adnak nekik, de persze akadnak akik konkrétan utalnak a fajra. A fajra amit eddig csak filmekben láthattunk és amiről eddig csak  könyvekben olvashattunk. A zombikra. Meg voltam rémülve és nem tudtam mi tévő legyek, így próbáltam összegyűjteni mindent amire csak szükségem lehet ha esetleg menekülni kell. A kocsim csomagtartójába tettem egy rakat vizes flakont elegendő mennyiségű konzervet, sátrat ha esetleg arra fordul a sor, hogy találok egy olyan helyet, ahol letelepedhetek és nagyon sok olyan dolgot, ami a túléléshez szükséges. Felkészültem a legrosszabbra ami bekövetkezhet.

Hetek teltek el a vírus kirobbanása óta és a fertőzés egészen bekebelezte az államokat. Először a környező államok, majd egészen Texas vonaláig terjedt a fertőzés. A városban nagy volt a nyüzsgés mindenki ugyanazokat a dolgokat próbálta beszerezni mint amiket én pár héttel ezelőtt. Mondhatni káosz alakult ki egész Kalifornia területén. Voltak, akik bunkereket ástak, hogy legyen hova bújni ha arra kerül a sor, de voltak, akik elbarikádozták a házukat, vagy épp az egész telküket vették körül kerítéssel. Próbáltam nyomon követni a eseményeket de gy idő után minden megszűnt. A hírek már egyre ritkábban mentek a mobilok egyre ritkábban működtek, nem lehetett használni az internetet, csak nagyon kevés számítógépen. Az emberek féltek. És a baj az volt, hogy volt is mitől. A vírus már Arizonát és Nevadát is bekebelezte. Nevadában már a határokon is elterjedt a kór. Nem kaptunk híreket lassan, már semmiről. És akkor megtörtént.

A fertőzés behatolt Kaliforniában. A tehetősebbek gépekre szálltak és Hawaiira mentek, hogy új életet kezdjenek, egy ismeretlen városban. A legtöbben autóba ültek és minél messzebb mentek a határoktól, vagy az immáron fertőzött településektől. Én a házamat körülvett kerítésemet javítgattam, mikor egyszer csak megpillantottam valami újat, valami különlegeset, valami furcsát amit eddig még sohasem láthattam max. képeken. Igen. Ez az volt amit eddig nem akartam látni és most mégis. Megtörtént. Megláttam az első élőhalottat. Elég megrázó élmény volt. Bőre barnás és rohadt volt. Ruhája szakadt. Lehetett látni, hogy hol harapták meg. A lábán sok helyen a csont látszott. Mikor közelebb jött (kb két háznyira lehetett tőlem) láttam, hogy egy nő volt. Hirtelen egy kislány jelent meg egy kerítés nélküli kertben. Mikor meglátta a lényt sikítani kezdett. Észrevette. Kb 3 méterre lehetett a kislánytól, mikor a futni próbált, de elesett. Ekkor már, úgy éreztem tennem kellene valamit, de nem tudtam mit. Az ösztöneimre támaszkodtam és a kezemben lévő kalapáccsal a járkálónak estem. Gondoltam, hogy neki is van szíve így a szívébe vágtam a kalapácsomat. Mindhiába..Nem használt. A kislány egyre jobban sírt. Én pedig a zombival küzdve próbáltam menteni az életét és az enyémet is. Fejbe vágtam a "fegyveremmel" és ekkor összeesett, vagy meghalt, vagy nem is tudom...élőhalott, vagy mi, akkor már meghalt nem?  Leereszkedtem a földre és megvigasztaltam a kislányt. Nem csak ő, de én is megrémültem. Mi lett volna, ha nem tudom megölni. Mi lett volna, ha engem is megfertőz. Kérdések hada kavargott a fejembe, amikre válaszokat akartam.