10. rész: Segítő kéz.

Egész éjszaka sírtam. Annak örültem volna a legjobban, ha ez a beszélgetés nem történik meg. A szobám sarkában voltam összekuporodva és úgy sírtam, mint egy 5 éves a játékárért, csak itt épp nem egy játékot vesztettem el, hanem azt akit szeretek, azaz szerettem. A bőgésemet Daryl hallotta meg és befutotta szobámba.
- Mi a baj törpe? - kérdezte és leguggolt mellém.
- Beszéltem Tobyval és azt se tudta miről beszélek. - meséltem neki szipogva.
- Mi az, hogy nem tudta? - kérdezte ártatlan fejjel.
- Ahogy mondom. Nem tudta. -mondtam neki és hozzábújtam.
- Ne sírj! Nem érdemes, ilyen hülye gyerek miatt síni. - nyugtatott és átölelt. Nagyon jól esett. A tudat, hogy volt egy ember akire mindig számíthatok és akinek mindent elmondhatok felemelő érzés volt. Meg nyugodtam és lefeküdtem aludni. Daryl kiment a szobámból és becsukta az ajtóm. Másnap reggel nem igazán akartam kikászálódni az ágyamból. Carol jött be felkelteni, mivel kaptunk egy kisebb támadást. Felhúztam a nadrágom húztam egy felsőt és a fegyveremet megfogva kirohantam. Láttam, hogy egyre többen lesznek. Nekiestem a rothadóknak és teljes erőmből ütöttem és kaszaboltam őket. Jessie elesett és egy kóborló közeledett felé. Láttam, hogy tehetetlen és nincs fegyvere. Hirtelen arra gondoltam, hogy hagyom had változzon át, de nem voltam bunkó, így úgy döntöttem megtámadom a kóborlót aki majdnem elkapta Jessiet. Egy nagyobb nyomi volt, nem átlagos, de nem is különleges. Inkább csak kimondottan erős. Nem találtam el a fejét elsőnek, de másodszorra sikerült. Jessie még mindig a földön feküdt. Lenéztem rá és a kezemet nyújtottam. Először nem értette a gesztus, mert azért mégis csak utálom őt és mégis segítek neki. Igazából hagytam volna, de átgondoltam és ha nem segítek akkor lehet, hogy kitagadnak. Végül megfogta a kezem és felsegítettem. Mikor felállt nem hallottam a kóborló morgás miatt, hogy mit mond,de ha jól olvastam le a szájáról azt mondta, hogy köszönöm. Megfordultam és tovább kaszaboltam a zombikat. Egynek véletlenül felvágtam a hasát és ezáltal kiömlöttek a belei. Nem volt szép látvány, de már semminek számított. Levertük a csordát. Szerencsére nem keletkeztek károk, így csak a testrészeket kellett elégetnünk.

Portyázni indultunk. Kellett a benzin, mivel az élelmet kisebb városokból szerezzük amik a házunktól elég messze vannak. Sőt. Nagyon messze. Az erdő közepén voltunk, mikor hirtelen avarzörgést hallottunk. Megálltunk. Előre léptem, hogy megnézzem, hogy mi folyik itt. Hirtelen egy kóborló esett nekem. Mielőtt megharaphatott volna egy fiú lépett elő és leszúrta. Egy szőke hajú kék szemű fiú lépett elő. Fehér pólója csupa vér. Egy krémszínű rövidnadrágban volt ami szintén csupa vér. A szemébe egyből beleszerettem. Reméltem hogy velünk tart.
- Szia! - köszöntem neki kedvesen. - Köszönöm! - köszöntem meg neki, hogy megmentette az életem.
- Semmiség. - mondta mély hangon és rám mosolygott. Rick és a többiek fegyvert fogtak rá. A srác letette a fegyverét és feltette a kezét. Én nem fogam rá fegyvert, végig a szemébe néztem és kis híján, már kínos helyzetbe hoztam szegényt a bámulásommal.
- Ki vagy? -kérdezte Rick a fiútól.
- A nevem Cody. -mondta és ránk mosolygott.
- Honnan jöttél? - kérdezte tőle Daryl.
- Hát...az erdőből? - monda és felnevetett.
- Van csapatod? - kérdezte tőle Carl.
- Volt. Tegnap, még volt. - mondta és kissé szomorú fejet vágott.
- Mi történt velük? - kérdeztem őt érdeklődve.
- Megtámadtak minket. - mondta szomorúan. Nem faggattuk többet. Vele együtt indultunk tovább. Út közben bele futottunk egy falkába. Szerencsénkre el tudtunk előlük rejtőzni és nem vettek észre. Az első kis városnál találtunk pár autót és bennük benzint. Vissza felé, már azokkal mentünk. Hazaértünk. Kinyitották a kapukat. A kocsikkal leálltunk oldalra és kiszálltunk. A mi házunkban volt még hely, így hozzánk be tudott költözni.

Vacsoránál mindenki érdeklődve hallgatta Cody történetét. Megtudtuk róla, hogy 21 éves. Azt is, hogy New Yorkból jött és eddig a családjával volt és a barátaival. Kedves fiúnak tünt. És nagyon megkedveltem. Igaz, hogy nem ismerem túl sok ideje, de eddig szimpatikus.
- Cody mivel új vagy köreinkben, ezért be szeretném neked mutatni a többieket. - mondta Rick és egyesével bemutatott minket. Mikor hozzám ért rák vörös lettem. Tobyn látszott, hogy féltékeny. Bevallom tetszett, de nem tudott érdekelni. Ő cseszte el.

Takarodónál én mutattam meg neki a szobáját.
- Amúgy szimpatikus a társaság? -kérdeztem tőle kedvesen.
- Aranyos mindenki. Főleg te. - mondta és rám mosolygott. Hihetetlenül zavarba jöttem. Erre nem tudtam mit mondani szóval csak visszamosolyogtam rák vörös fejjel. A szobája elé érve elbúcsúztunk.
- Jó éjt Kate! - mondta és hirtelen közeledni kezdett. Előbb megölelt, aztán megcsókolt. Vissza csókoltam.
- Jó éjt Cody! Aludj jól. - mondtam neki és bementem a szobámba. Nem is gondoltam Tobyra az elmúlt 1 órában. És rájöttem, hogy már nem is érdekel.

9. rész:A kétely

Mikor el ültem mellőle eléggé meg lepődött. Rick elmondta nekünk, hogy holnap mit fogunk csinálni. Szerencsémre a kertet kaptam, azon belül is a virágos kertet. Reggel felkeltem, hajat mostam, lefürödtem fürdés közben támadt egy ötletem. Ha már úgyis egy erdőben vagyunk vághatnánk ki fákat és csinálhatnánk plusz házakat, hogy ne kelljen egy házban nyomorogni.  Kimentem az udvarra. Csupa rom volt minden. Este nem tűnt, ilyen lepukkantnak. Nekiláttam a virágok helyrehozatalának. Nem volt nagy feladat, szóval hamar végeztem. Bementem és leültem. Carl jött le a lépcsőn és leült mellém.

- Mi a baj Kate? - kérdezte.

- Toby és Jessie. - válaszoltam és lehajtottam a fejem. Úgy éreztem nem éppen Carl az akinek el kellene mondanom ezeket a dolgokat, mert ezt ő még nem értené.

- Mi van Tobyval? Apa is mondta, hogy bajod van és, hogy ne piszkáljalak.

- Carl, te sose piszkálsz. - elmosolyodtam és megöleltem. 

- Jó, de Daryl sajnál téged és én is na meg apa meg Carol meg mindenki. Szóval legyél boldog jó? Lehet, hogy 14 éves vagyok, de ezeket értem. - Mikor kimondta, hogy 14 éves kicsit szégyelltem magam, mert azt hittem, hogy 12 éves.
- Daryl? Neki nem szokása. - mondtam és felnevettem. Daryl egyébként egy nagyon kedves ember volt. Igaz az elején nem bírtam, mert mogorva volt velem, de aztán rájöttem, hogy ő ilyen. Amióta éjszakások voltunk nem beszéltünk és mondhatni már hiányzott. Épp az erdőből jöttek, mivel vadászni is kell valakinek. Odarohantam hozzájuk.
- Sziasztok! Ma mit eszünk? - kérdeztem mosolyogva.
- Találtunk a közelben egy tanyát. Malacokkal, tyúkokkal. Volt egy öreg bácsi is, de ő nem élte túl. -mondta Rick.
- Mi az, hogy nem élte túl? - lépett mellém Jessie és buta képet vágott.
- Jessie. Aki gyenge nem éli túl. Idefele jövet egy kisebb hordába ütköztünk. Meghalt. - regélte Daryl flegmán és lekezelően. Talán azért tudtam vele megbeszélni ezeket a dolgokat, mert ő utálta még rajtam kívűl a szöszit.
- Daryl. Én sem voltam erős. És mégis túléltem. És téged elnézve, te se lehettél egy erős személyiség az elején. - vágott vissza Jess és sarkon fordult. Darylen látszott az, hogy ideges. Érthető volt. A helyében már rég a zabálók közé löktem volna. Toby egész nap ki se mozdult. Benn ült a házba és vagy olvasott, vagy egy pontot nézett. Mikor Jessie felé közeledett természetesen boldog lett és nyitott. Megcsókolta megölelte. Nem is zavartatták magukat.

A fákat elkezdtük kivágni. A környező városokban, ha találtunk barkácsboltot elhoztunk mindent. Szépen lassan haladtunk. Igaz, hogy csak vastagabb lécekből álltak a házak, de a célnak megfeleltek. A szigetelést tapétával oldottuk meg, amit szintén boltokból hoztunk. 1 hónap alatt 2 ház készült el. Az egyik az enyém Carolé és Darylé. A másik pedig Rick Carlé és Judité lett. A földszint osztott volt. Egy konyha, egy fürdő ( a kádakat és a csapokat volt a legnehezebb beszerezni) egy kisebb étkező és egy nappali. Nem emelettel, hanem pincével oldottuk meg a szobák létrehozatalát. Igaz, hogy sötét volt, de csak aludni mentünk oda le. A világítást gyertyával és befőttes üveggel oldottam meg. A szobámba egy ágy és egy asztal volt, na meg ugye egy éjjeli szekrény és egy nagy szekrény. A többiek szobája ugyanígy. Eleinte ez a pincés megoldás nem vállt be mert omlott a plafon, de aztán kitámasztottuk lécekkel és abbamaradt az omlás. Jessie egyre türelmetlenebb volt a háza terén. Ő egy olyan házat akart ami különleges és emeletes. Nem értette meg, hogy nem tudjuk megcsinálni. Minél hamarabb be akart költözni a házába. Kibírhatatlan volt.

Egyik este kiültem a teraszra és néztem a csillagokat. Egyszer csak egy alak takarta el őket. Toby volt az.
- Szia leülhetek? -kérdezte és leült a mellettem lévő székre.
- Megtetted. - mondtam és rámosolyodtam.
- Miért nem beszélünk mostanság? - kérdezte. Ezt a mondatot szerintem ő se gondolta komolyan. Összejött egy lánnyal miközben én ott voltam neki.
- Ez komoly kérdés? - válaszoltam a kérdésemmel. Úgy éreztem, hogy flegma vagyok, de ebben az esetben nem érdekelt.
- Teljesen. Attól, hogy nem vagyunk együtt még beszélhetünk nem? - kérdezte és felnevetett. Szerintem nem volt vicces. Sőt. Inkább a képébe nevettem volna és bementem volna, de ez olyan filmbe illő, szóval nem tettem.
- Toby. Tisztába vagy vele, hogy megcsaltál? -kérdeztem.
- Nem csaltalak meg. Te távolodtál el tőlem. Azt hittem utálsz és ez miatt nem beszélünk, na meg ezt úgy is vettem, hogy nem beszélünk,hogy szakítottunk. - regélte nekem. Nem hitem el neki.
- Persze. Mert ugye én bújtam ágyba Jessievel azon az éjszakán amikor megtámadtak minket nem igaz? Toby ne te legyél felháborodva a semmi miatt. Én konkrétan harcoltam a zabálók ellen, míg ti tudja isten mit csináltatok ott fent. - mondtam és felálltam.
- Kate! -állított meg.
- Igen? - válaszoltam flegmán.
- Nekem az lenne a kérdésem, hogy mit láttál, mert nem történt semmi. - mondta. Kicsi meglepődtem mikor ezt megkérdezte.
- Téged és őt az ágyunkban. Ő melltartóban te meg bokszerban. - mikor ezt kimondtam furcsán nézett rám.
- Hogy? - kérdezte.
- Jól hallottad. -mondtam és bementem a házba.

8. rész: Az új lány

Kint ültem a kertben. Igaz, hogy nem láttam ki a kapukon kívülre, de megnyugtatott, már az a tudat is, hogy végre biztonságban érezhettem magam egy olyan környezetben, ahol jól is érzem magam. A kertben helyrehoztuk a kisebb károkat, mint például a veteményesben a letaposott részeket, illetve eltüntettük a gazt és az elrohadt növényeket. A fiúk a kerítés köré éles dolgokat tettek (bele állították a földbe) amik általában hegyesre faragott hosszabb botok voltak. Az üvegházakban találtunk pár gyümölcsfát, amik igazán jól jöttek. Apropó. Mikor elbontottuk a pajtát találtunk pár kóborlót, amit kicsit furcsálltunk, mivel úgy tűnt érintetlen a terület. Az egyik zabáló nyakában volt egy tábla „Kérlek vigyázz a házamra és a kertemre”. Azt gondoltuk, hogy egykor ő lehetett a tulajdonos, így neki tartottunk temetést mivel, ha azt nézzük az ő adott nekünk menedéket.

Sikerült helyreállítani a kertet is.  Már minden a helyén volt, mikor hirtelen dörömbölést hallottunk a kapu felöl. Rick, Daryl, Gleen, Michael, Toby és Abraham odarohant a kapuhoz. Kezükben a fegyverekkel kinyitották és beengedték a dörömbölő lányt. Egy szőke hajú lányt pillantottunk meg. Ruhája egy pizsi lehetett, vagy valami olyasmi. A kétségbeesés és az ijedség látszott az arcán. Utána nem jött kóborló, szóval nem értettük a riadtságát. Befutott a kapun. Már majdnem a háznál volt, amikor egyszer csak elesett. Hirtelen sírni kezdett. Én és Meggie odafutottunk hozzá, hogy felsegítsük és be vigyük a házba. A fürdőszobát céloztuk meg elsőként. Igaz, hogy nem folyt a csapból meleg víz, de mi ezt megoldottuk, úgy hogy a közeli patakból merített vizet felmelegítettük és ez által nem kellett hideg vízben fürödnünk.  Lemosdattuk a lányt. Adtunk neki egy tiszta ruhát. Nem nagyon tudtunk vele beszélni, mivel még mindig sírt. Bevezettük az egyik szobába, ahol még volt egy plusz ágy és lefektettük, hogy had pihenhessen. Sahsa őrködött a szoba előtt, míg én benn maradtam vele. Eddig nem nagyon gondolkodtam, az elmúlt hónapokon, de most sikerült. Belegondoltam, hogy a családom miatt keltem útra, de végül nem mentem el hozzájuk. Belegondoltam abba is, hogy lett egy olyan ember az életemben, akiben 100%-ban megbízhatok. Sokat gondoltam persze a családomra is és arra is, hogy ők most hol lehetnek. Vajon élnek még, vagy már meg haltak? Ezt sajnos nem tudtam. Csak reménykedhettem. Hirtelen Toby jött be a szobába.

-Jól vagy? – kérdezte és megölelt.

-Azt hiszem igen. –mondtam és visszaöleltem.

- Nem úgy nezel ki, mint aki jól van, olyan sápadt, vagy mint ez a szoba. – mondta aggódó tekintettel. Amikor Toby velem volt sohasem gondoltam másra, csak arra az álmomra. Egyébként a szoba fehér volt. Szóval ezért mondta Toby, hogy sápadt vagyok, bár mondhatta volna, hogy fehér vagy, mint a fal, de ez most furán jött ki.

- Nem vagy jól? – kérdezte még ugyanazzal az aggódó tekintettel.

- De, csak gondolkodtam. – válaszoltam Tobynak aki furcsa fejet vágott. Leült mellém.

- Mégis miről? – kérdezte és elmosolyodott. Fehér fogai megint megvillantak és természetesen megint zavarba jöttem, szóval a fehér arcom pirossá vált. Szuper.

- A családomról. Belegondoltam abba, hogy miattuk jöttem el Trozwoodból, de mikor találkoztunk, már nem mentem utánuk. Hiányoznak. Nagyon.

- Életem! Szerelmem! Én mindig itt leszek neked és szeretlek. – mondta Toby és megcsókolt. Furcsálltam, hogy azt mondta, hogy szeret. Eddig a pillanatig sohasem mondta. Csókunkat hirtelen az eddig síró lány törte meg.

- Am.. Bocs, hogy zavarok, de én is itt vagyok. –Nevette el magát a lány.

- Ne haragudj, csak tudod mi.. – magyarázkodtam.

- Ne! Hagyjuk! A nevem Jessie – köszönöm, hogy befogadtatok.

- Semmiség. –Mondta Toby és a lányra mosolygott. Jessie vörös lett. Ekkor, már tudtam, hogy vigyáznom kell vele.

- Szerintem menjünk le. Nem ártana bemutatkozni a többeknek sem. – törtem meg a pillanatot és cinikusan rámosolyodtam. Lementünk a lépcsőn. Nem hallottuk, hogy kiabálnak nekünk. Míg mi fent voltunk akadt egy kis probléma. Egy kisebb falka közelítette meg a házat, volt pár zabáló, aki eljutott a kapuig, de levertük a támadást. Carol készített nekünk vacsorát. Asztalhoz ültünk. Furcsa érzés volt. Amióta elkezdődött nem ültem asztalnál. Olyanok voltunk, mint egy nagycsalád.

- Szasztok! A nevem Jessie Merson. Floridából jöttem. A családomból mindenkit elvesztettem. Egy ideig autóval jöttem, aztán lerobbantam itt a közelben. Egy csapat rothadó követett az erdőn keresztül.

- Nem láttuk, hogy utánad jött volna valami is. – mondta Michonne gyanakvó tekintettel.

- Mert futottam és lehagytam. – mondta és elmosolyodott. Miközben beszélt egyértelműen Tobyt nézte. Elöntött a féltékenység. Legszívesebben megtéptem volna. Egyfolytában jó pofizott meg nyávogott. Közel voltam hozzá, hogy átváltoztassam, de nem tettem, már csak a csapat miatt sem.

- Ki hol alszik? – kérdezte Jessie.

- Mindenki a saját szobájában. – válaszoltam kissé flegmán. Igaz, próbáltam kedves lenni, de nem ment.

- Oh értem. Vannak őrök? Az sose árt. –mondta és felnevetett.

- Igen ma Kate és Daryl a beosztott. – felelte Rick és rám nézett, majd Darylre

- Rendben. En most elteszem magam holnapra. Valaki megmutatná a szobámat? Például Toby? – kérdezte nyávogós hangon. Amikor ezt kimondta azt, hittem megölöm. Rick látta rajtam, hogy ideges vagyok. Megkért engem és Darylt, hogy váltsuk le Michaelt és Abrahamot. Toby természetesen felkísérte Jessiet a szobába, amiben aludt. Míg kiértünk a kapuhoz én és Daryl beszélgettünk.

- Ne legyél ideges. – mondta és rám nézett.

- Ennyire látszik? – kérdeztem

- Nem, de én észreveszem azt, ha valaki féltékeny. –mondta és kinevetett.

- Nem vagyok féltékeny! – mondtam neki felháborodva.

- Én meg nem vagyok vak. Kate Toby szeret. Nem fog egy ilyen ri***c miatt elhagyni téged. Rendben? – nyugtatott.

- Nem vagyok féltékeny és egyébként is tudom, hogy Toby szeret. Ma mondta. – meséltem neki akaratosan.

- Jó jó. Én csak mondtam. –mondta és összenevettünk. Az egész éjszaka jó hangulatban telt. Persze volt mikor le kellett lőnünk egy-egy zabálót, de ettől függetlenül elég vidám volt a hangulat. Hajnali 3-kor váltottak minket, szóval bementünk a házba. Felmentünk a lépcsőn és elváltunk. A szobánk felé vettem az irányt. Mikor beléptem az ajtón azt hittem, megállt a szívem. Mintha villám csapott volna belém olyan érzésem volt. Az ágyunkban feküdt Toby és mellette Jessie. Jessie egy szál melltartóban aludt, Toby pedig ha jól láttam alsóban. Ez volt az a pillanat, amikor elegem lett. Kiszaladtam a szobából lekuporodtam a folyosó végén és sírni kezdtem. Gleen és Maggie szobája előtt voltam. Hirtelen Maggie jött ki a szobából és leguggolt mellém.

- Mi a baj? Kate! Ne sírj! Nyugi! – nyugtatott, de nem használt. – Gyere, menjünk le. – felsegített és lementünk.  Nem tudtam abbahagyni a sírást. Hirtelen Rick futott be a házba.

- Segítsetek! – kiabált fel és visszafutott. Szerencsére mindenki felkelt. Kimentünk és láttuk, hogy áttörték a kaput. Minden erőnkel küzdöttünk a zabálók ellen. Olyan volt, mintha egyre többen lettek volna. A kaszabolás egész jól ment. Úgy tűnt, hogy ha ideges, vagyok könnyebben és gondolkodás nélkül meg tudok ölni mindenkit. Hirtelen megláttam Tobyt és Jessiet kiszaladni a házból. Jessie a teraszon várt Carlal és Judittal. Aggódva nézte végig azt, ahogyan mi harcolunk. Szerencsére kivédtük a támadást. Visszamentünk a házba. Leültünk a nappaliban.

- Holnap első dolgunk lesz helyreállítani a károkat. Senki se aludjon. Hamarosan 6 óra és jön fel a nap. – míg Rick prédikált én szótlanul ültem. Toby leült mellém és meg akarta fogni a kezem, de én elhúztam és átültem Carol mellé.

7. rész: Az új esély

Hihetetlen egy álom volt. Nem is emlékeztem, hogy elaludtam. Kiszálltam az autóból és nagy meglepetésünkre egy nagyobb tábortűzet láttunk, körülötte nem ült senki. A tűz mögött egy ház állt. 

- Ketten idekint őrködjenek! Én és Toby körülnézünk odabent! - kiabálta Rick 

- Ne! - kiabáltam Ricknek - én is szeretnék menni.

- Te vigyázz a tesóidra. - Mikor ezt kimondta nagyot néztem. Először is hol vannak a tesóim? Judittra és Carlra gondolt? Ők nem is a tesóim ember! Egyáltalán miért viselkedsz úgy, mint az apám. Kérdések hada kavargott bennem. Legszívesebben leütöttem volna Ricket, de nem tettem, mert valahol jól esett, hogy félt engem. Mindenesetre szót fogadtam és kint maradtam a kicsikkel. Maggie lépett oda hozzám.

- Jól vagy? - kérdezte

- Igen, csak furcsállom, hogy Rick úgy viselkedik, mint az apám. - mesélem neki.

- Nyugodj meg. Rick mindenkivel így van. - nyugtatott, de valahogy nem ment neki.

- Mindenkinek azt mondja, hogy vigyázz a testvéreidre? - kérdeztem tőle kissé flegmán

- Nem, de még fiatal vagy és nagyon félt téged. - mondta kedvesen. Meggie egy nagyon aranyos lány volt. Rickék csapatából talán ő áll hozzám a legközelebb. 21 éves volt és olyan tapasztalt volt, mint régebben az anyám. Na, jó ez most rossz hasonlat volt, de lényegtelen. Míg mi kint vártunk, Rick és Toby odabent voltak. Hirtelen üvöltés hallatszott.

- Áááááá! - kiabált Toby

- Segítek! - kiabált Rick. Ezek után csend lett. Nem tudtuk, hogy mi történt odabent. Ismét ideges lettem. Olyan volt mintha újraélném az álmom, amit semmi féle képpen nem akarok átélni még egyszer. Igaz, hogy álmodta, de olyan élethűnek tűnt. Az izgalom és a félelem együttese járta át  testem. A lában reszketett. Judittot Carol kivette a kezemből, mert kis híján kiejtettem a kezemből. Hirtelen Toby lépett ki az ajtón. Rá 1 pillanatra Rick is ott termett. 

- A ház tiszta, de a termeszek lassan megeszik, így nem biztonságos és tovább kell mennünk. 

- Találtatok odabent valamit? - kérdeztem

- Nem. Max 2 rothadót, ha az számít valaminek. - válaszolta Toby és megölelt. A csapatban 3 pár volt. Green és Meggie Abraham és Rozita, na meg ugye én és Toby <3

Megbeszéltük, hogy megyünk 1 mérföldet és, ha nem találunk semmi menedéket felhuzzuk a sátramat. 

Már Texast közelíthettük meg, mikor letelt az az egy mérföld. Megálltunk. 

- Kettéválunk, és itt találkozunk egy óra múlva, ha valaki nem ér vissza várunk még 1 órát és indulunk. -mondta Rick  - Kate te a gyerekekkel itt maradsz, és itt marad veled még Michonne és Gleen is. - mondta Rick, mire megint kiakadtam.

- Rick miért viselkedsz, úgy velem mintha a lányod lennék. - kérdeztem, de nem válaszolt, hanem elment. Láttam, ahogyan az erdőbe távolodik. Lassan már csak egy pontot láttam, s nem mást. 

- Gleen? Te Meggie, hogyan találkoztatok? -kérdeztem őt érdeklődően.

- Még akkor, amikor a farmjukon voltunk. - mondta boldogan. 

- Onnan miért jöttetek el? - kérdeztem 

- Megtámadtak minket, voltak vagy 100-an, vagy még többen. - mondta nekem és lesütötte a fejét. 

- Carl ne menj el! -Mondta Michonne mikor látta, hogy Carl el akar menni. Igen. Be az erdőbe. 

- Miért ne mehetnék? - kérdezte Carl flegmán és lekezelő tekintettel nézett rám és a többiekre. 

- Azért mert apád azt mondta. Fogadj neki szót! - förmedtem rá.

- Te csak ne mond meg nekem, hogy mit tegyek és mit ne. Amióta itt vagy, csak a rossz történt velünk. El kellett hagynunk a börtönt, el kellett hagynunk a házat. Még mi fog jönni? Meg fognak harapni, vagy mi a szar? - üvöltözött velem Carl. Nem gondoltam, hogy egy ilyen kis gyerekben ennyi erő lehet. 

- Hogy beszélsz? - förmedt rá Gleen. Erre nem válaszolt, csak leült és sírni kezdett. Úgy éreztem oda kellene mennem hozzá meg vigasztalni, hát így tettem. 

- Carl.....Ne haragudj...Én nem akartam, hogy azt érezd, hogy második vagy. -Dadogtam egy 12 éves gyereknek. Én sem vagyok százas.

- Senki, sem mondta, hogy haragszom. Ebben a világban már úgyis mindegy nem? -kérdezte

- Nem. -mondtam és megöleltem.

Már egy óra eltelt azóta, hogy Rickkék elmentek. Tudtuk, hogy bármelyik percben megérkezhetnek. Először Tobyék jelentek meg utána pedig Rick és a többiek. 

- Van egy ház egy tisztáson. Biztonságosnak tűnik. - mondta Toby 

- Mi is találtunk egy házat. 3 emelettel. Mindenkinek lehetne külön szobája. - mondta Rick. Úgy tűnt mintha versenyeznének, hogy épp ki miben jobb. Furák voltak. 

- Szerintem biztosabb lenne, ha egy sima házban élnénk. Először is nem olyan feltűnő és még lehet otthonos is. ha jól felosztjuk a szobákat, elférünk. - mondtam. A többek helyeselték az ötlete, így a Tobyék által talált ház felé vettük az irányt. 

- Toby ez csodaszép! - mondtam. A ház egy érintetlen helyen állt. Növények, üvegházak egy pince virágoskert. Ez a látvány megnyugtató volt. Első dolgunk a kerítések felállítása lett. Lebontottuk a hátsó pajtát és annak a léceiből egy vastagabb kerítést készítettünk. A szobákat úgy osztottuk fel, hogy a párok és a gyerekek könnyen elférhessenek. Tudtuk, hogy mindig van két őr, így lett egy őrszoba is. Jól berendezkedtünk, de vajon meddig mehet ez így?