11.rész: A levél

Sziasztok! Először is elnézést szeretnék kérni, hogy ennyit csúsztam ezzel a résszel, de nem volt időm. Remélem tetszeni fog nektek! Ha gondoljátok iratkozzatok fel, kommenteljetek, vagy épp ami jól esik. Kellemes olvasást! :)

----------------------------------------------------------------------------------------

Kora reggel keltem. Lehetett olyan 5 óra. Egy pólóban és egy rövidnadrágban, kócos fejjel mászkáltam a házunkban fel és le. Meguntam és visszamentem a szobámba.  Az ágyamban fekve gondolkodtam és néztem a plafont. Belegondoltam abba, hogy tegnap mi történt. Jó érzés volt egy kicsit nem Tobyra gondolni.  Kopogtak az ajtómon.

- Kate! – szólított meg egy hang, ami olyan volt, mint Carolé.

- Gyere be! –mondtam és nyílt az ajtó. Carol lépett be a szobámba.

- Nem akarsz sétálni egyet? – kérdezte és leült mellém.

- Éppen van kedvem, szóval öltözök, mielőtt elmenne. 

- Baj van Kate? – kérdezte és megfogta a kezem. Próbáltam leplezni a bajom, ami valójában csak a tegnap este volt, mivel nem tudtam, hogy mi van. Magamba voltam zuhanva. Jó érzés volt, hogy törődik valaki velem ebbe a helyzetben.

- Dehogy. Miért lenne? – kérdeztem és felnevettem. Igaz, hogy amit mondtam nem volt őszinte, de nem akartam, hogy bárki is tudomást szerezzen a tegnap este történtekről.  

- Nem úgy nézel ki, mint akinek nincsen gondja. Biztos nincs semmi?- kérdezte és komoly tekintettel nézett rám. Tudtam, hogy bíznom kéne Carolban, mivel olyan, mint anya, vagy épp apa, nekik mondanám el elsőnek, de nem lehet, mert már valószínűleg meghaltak. Hülye voltam és szerelmes, mikor ahelyett, hogy felkeresem a szüleim Tobyval voltam. Hihetetlenül szégyellem magam. Egyik percben még azon siránkozok, hogy milyen gyötrelmes az életem és, hogy milyen nehéz a szerelem, de a másik percben leesik, hogy a szüleimet és a testvéremet sohasem láthatom többé. És lehet, hogy ők nincsenek ilyen helyzetben. Lehet, hogy boldogan élnek egy olyan helyen, mint én, de lehet, hogy nekik is kínok közt kellett meghalniuk és most valahol elrohadt bőrrel, szakadt, ruhákban, büdösen, agresszív zombiként kóborolnak a világunkban. Miközben mélyen elmerültem a gondolataimban Carol meredt tekintettel bámult rám. Úgy tűnt, látja rajtam, hogy baj van.

- Carol, ha baj lenne, elmondanám. Menjünk sétálni! – álltam fel. Belehazudtam annak az embernek a szemébe, akit a legjobban tisztelek. Carol anyám helyett is anyám. Törődik velem. Ha rossz napom van, felvidít, meghallgat és segít megoldani a kisebb gondokat. Kifelé menet összefutottam Jessievel.

- Kate! Csak meg akartam köszönni, amit tettél értem. – mondta és a kezembe nyomott egy bonbont. Nagyon ritka mostanság édességet találni. Nem akartam elfogadni.

- Köszönöm, de nem fogadhatom el. –mondtam és visszaadtam a bonbont, ami egyébként karamellás csokis volt. Pont a kedvencem.

- Kérlek, fogadd el. A kezdetek óta magamnál tartom. Ez apám utolsó ajándéka. Ne sérts meg Kate.

- Köszönöm. – mondtam és átöleltem. Igaz, hogy az iránta érzett gyűlöletem egyre enyhül, de mikor látom, mindig beugrik az, hogy az ő hibája az, hogy most nem vagyok együtt Tobyval. Kiértünk a kapun. Carol arról beszélt, hogy valami nem stimmel a városunkban. Igen. Lassan már város, ként tekintettünk a 7 házból álló elkerített területünkre. Furcsa dolgokat vesz észre. Nem mondta, hogy miket, de furcsa dolgokat, ami sose jó.

- Mire gondolsz? – kérdeztem, de mielőtt válaszolhatott a semmiből hirtelen egy kóborló tűnt fel. Meg ragadta Carolt és leterítette a földre. Hirtelen feltűnt még két járkáló. Szerencsémre sikerült megölnöm őket, mielőtt közelebb jöhettek volna. Miközben lelőttem a két fenevadat Carol a földön fekve harcolt, az őt megtámadó kóborlóval. Neki estem a rothadónak. Késemet elsőnek a hátába majd a fejébe szúrtam. Fegyvert nem mertem használni, mivel annyira még nem lövök jól. Carol remegett a félelemtől. Felsegítettem és visszamentünk a táborba. Rick és Carl volt az őrtoronyba. Amint megláttak minket Carl lefutott és kinyitotta a kaput. Carol kimerülve esett be. Aki az udvaron volt odarohant. Felsegítettük és bevittük a házba. Míg a többiek vízért, ételért és a ködszerért mentek, én leültettem a kanapéra és betakartam. Carol nincs hozzászokva ehhez a helyzethez. Általában, míg mi vadászunk ő itthon tesz-vesz. Utoljára akkor volt a kapukon kívül, mikor ide érkeztünk a házhoz. Érthető a megrémültsége, mivel elszokott ettől a látványtól. Az utolsó támadásunknál is a házban volt, a „húgommal” Judittal. Leültem a kis fotelbe a kandalló elé. Megvártam, míg a többiek ide érnek. Bámultam Carolt és egyszer csak észrevettem a hajában valamit. Egy kisebb papír fecni volt. Egy kisebb szöveg állt rajta.

„Ha jót akarsz magadnak, menekülj el a házból”

Nem tudtam, hogy ezt az erdőben szerezhette, vagy pedig a városunkban van valaki, aki nem szívleli Carolt. Arra gondoltam, hogy körbe megyek a házaknál és azzal az indokkal, hogy aláírást gyűjtök a következő ház megépítse érdekében, hogy ugye ki lenne benne és, hogy támogatják-e az ötletet. Mielőtt cselekedtem volna Rickhez fordultam tanácsot kérni.

- Rick! Beszélnünk kell! –rángattam el Maggitől. – Figyelj. Tudom, hogy mostanában nem igazán voltam aktív a közösség életében és ezt nagyon sajnálom, de ígérem, hogy ezt most jóváteszem.

- Kate! Mi a baj? – vágott közbe.

- Ugye Carol megsérült és mikor lefektettem a kanapéra egy papír fecnit vettem észre a hajában, amire az volt írva, hogy ha jót akar, elmenekül a házból. Arra gondoltam, hogy lehet, valaki a városon belül szórakozik és, hogy kiderítsem, hogy belső emberrel van-e dolgunk, aláírásokat gyűjtök. – magyaráztam Ricknek. Nem tudom mennyire értette, mert ha ideges vagyok, össze-vissza beszélek.

- Úgy gondolod, hogy kézírás alapján ki tudod deríteni, hogy ki írta ezt? – kérdezte mire hevesen bólogatni kezdtem. –Nézd! Én bele megyek, de mi van, ha külsőssel van dolgunk? –kérdezte.

- Semmi. Szimplán jobban kell figyelnünk és több őrtornyot kell állítanunk. – mondtam és már rohantam is megszerezni az aláírásokat. Végig mentem minden házon. A házam felé vettem az irányt, mikor hirtelen Cody jött belém. Mennyei illata volt. Ritka ez mostanság. Olyan volt, mintha parfüm lenne rajta. Rám nézett, de arra se méltatott, hogy bocsánatot kérjen, amiért nekem jött. Bementem a házba, lerohantam a szobámba és nem várt meglepetés fogadott, mikor leültem az asztalomhoz. Az asztal felületére vérrel ez volt felírva.

„Ne nyomozz, mert úgyis meghalsz”

Riadtan álltam fel és rohantam fel az emeletre. Daryl volt, akinek elsőnek szóltam. Lerángattam a szobámba. Elsőnek azt hitte, hogy szivatom, de nem. Bárcsak szivatnám. A szobámba értünk, mikor ő is megpillantott a feliratot. Azonnal megfogta a legközelebbi rongyot és letörölte.

-Ne foglalkozz vele, biztos valaki szivat téged. – mondta és átölelt. Megnyugtatott és magamra hagyott. Visszaültem az asztalomhoz és neki láttam a kézírások és a levél egyeztetésének. Egyik kézírás sem egyezett. De vajon akkor ki állhat a levelek mögött? Közöltem Rickel, hogy külsős emberrel van dolgunk. Egyet értettünk abban, hogy már a mai napon elkezdjük építeni a 3 őrtornyot. Egyet délre, nyugatra és keletre. Ebben a helyzetben a védelem a legfontosabb. Carolhoz vettem az irányt, hogy elmondjam neki, mit találta a hajában és mi volt felírva az íróasztalomra. Nem volt jobban. Leverten feküdt a kanapén. Nem akartam még jobban megterhelni, így végül nem mondtam el neki.